Új Auróra az 1930. évre [antikvár]

R. BERDE MÁRIA: A PRÓBATÉTEL Fehérresúrolt padokon faggyúval odaragasztott égő gyertyasorok. A nyulánkozó lángok sűrű gőze elkeveredik a fiatal testek pórusain, a mélyenjáró lélekzetekben kiszálló párával és zúzmarává fagy az ablakok apró üvegkockáin. Mint villám a felhőben, gyújt és dörög ebben az athmoszférában a professzor szava. Kétszáz esztendeje ivódik a fehér falakba a lelkek forró izzadása, attól olyan sósán erős itt a levegő, elvégzi az edzést a puszta tüdőreszívással. Attól vet itt másképpen csillámot a kamaszok pillantása, attól érnek tettre az izmok és a szívek... Friss csatába robban a duzzasztó feszültség a mennyég fehérkék vászna alatt, az Őrhegy téli ezüst boglyája tövében. Keményregyúrt hólabdák reppennek föl a hamari kezekből, vagdosódás támad, rivalgás verődik a négyszegű vár gyanánt épült iskolafalaknak. Egyetlen siheder áll félrébb a játéktól: háttal támasztja a pódium falát, töprenkedik, magamagába néz, homlokának széles mezején a fölvert gondolatok árnyékai húzódnak át, mint felhőké a réten. Fürtösfejű, égő barnaképű legényke - szándékkal - nekidob egy hólabdát. Az álmodozó kiegyenesedik. Hatalmasra gyúrta ki az Isten, mint akire sokat akar bízni. A fekete zsinórgomblyukak szétfeszülnek a táguló mellkason, majdnem lepattintják a gombokat. - Ma nem lesz hiba az appetitus körül, - felel meg szelíden az incselgő pajtásnak s azzal a kapu tájékára fordítja lépteit. Szolgadeák, s ideje, hogy elhozza a városból az úrfiak vacsoráját. Visszatérőben szép, egyensúlyos nyugalommal hordja a gyékénybefont két étkesfazekat. „Bononia" áll a lakószoba fölött, amelynek lábbal koppint az ajtajára.