Új Auróra az 1932. évre [antikvár]

Részlet: AKI CSALT . . . Bárd tiszteletes meghatva parentálta el özvegy Szinyvay Pálnét, a jó öreg táblabíró feleségét. Kenetes szavai együtt áradtak szét az orgonavirág illatával, ezzel az illattal együtt találták meg az utat a lelkekig. A ragyogó júniusi napon nem a halál és a bánat vonult keresztül a kis falusi temetőn, hanem a begyöpösödött apró halmok között újjá született a reménység és a napsugárral együtt melegített a viszontlátás köszöntése. ...és az Úr kegyelmes volt az anyához, - harsogott orgonaszerűn a zömök tiszteletes hangja, - kegyelmes volt, mert a nagyasszony megadással viselte a keresztet. A viharok után mégis kisütött reá a nap és az élet estéjén beköltözött hajlékába a szélcsönd: a békesség. Másoknak nyűg az öregség, a reménytelenség és lemondás csillagtalan éjtszakája, neki kitavaszodás volt. Másoknak az örök elköltözés az életfájának gyökeres kiszakadása a megszeretett televényes talajból, ő az anyaföldre csak édes álomnak hajtja tiszta homlokát azzal a rendületlen gondolattal: megvirrad - és találkozunk. Deli fia elment oda, hol az istenadta levegő is tele vala szörnyűségekkel, hol az emberördög pokollá varázsolta a paradicsomkertet, hol az Úr süvöltő granáttal, dübörgő tankkal, véres szuronnyal szemben csak egyetlen erősebb fegyvert adományozott a léleknek, egyetlen szócskát, mely erősebb és értékesebb az egész világnál, ezt a szócskát: hazámért! A fiú visszajött a pokol tornácáról és hozott onnan színaranyat: a mellén, mert vitéz volt, derék volt, mert magyar volt.