Universum IV. [antikvár]

Részlet a könyvből:ÉLET-HALÁLHARC A TIZEDIKKEL.Írta : József kir. herceg.Visszatérve mármarosi cserkészeteimről, fogom tollamat, hogy egynéhány érdekesebb cserkészetet olvasóimmal újból átéljek, a többek közt egy olyant, melyre ameddig élek, vissza fogok emlékezni, - mert egy kevés híjján egy derék erdőőr és saját életembe került volna.Ragyogó csillagos éjszaka van, halkan susogva álmodik az őserdő, csak a Krajnarika cseveg folyton s mossa, cirógatja a sziklákat, melyek évezredek óta alusznak hűs medrében, alusszák örök álmukat! Imitt-amott megzördül egy lehulló levél, mely csendes éjszakán szerényen tér holt társai közé, hogy velük együtt porladva új tápot nyújtson az anyaföldnek, s a tél hidege elől megvédjen egy-egy érzékeny virágocskát.Néma csendben haladunk Policsek meg én. Fázom és a jó meleg ágyba szinte vágyódom vissza! Szeptember 21. van. Ma tizenöt esztendeje Policsek atyjával jártam ugyanerre! Ma tizenöt éve hibáztam el az öreg vándort ! Múlik az idő ! Mennyi víz folyhatott le azóta a Krajnarikán? Mennyi fájdalmas, keserű óra zajlott le éltem medrében! Szomorú emlékek fájdalmas árnyai lépnek lelkem elé . . . Midőn utoljára jövék vígan e bűbájos vadonba, vadász-szívem örömtől dobogott s gondolék a fárasztó cserkészet után elejtett két hatalmas agancsárra; nem sejtve, hogy egy drága kis élet vívódik otthon a halállal s fájdalmában kis kacsóit nyújtja távollevő szülei után, nem sejtve, hogy a rideg szívszaggató fájdalom vár odahaza ránk s koporsóban találjuk édes fiacskánkat! Mit akarsz itt te forró könnyű ? Lepörögve illatos szirmú virágocskán harmatcseppként akarsz mosolyogni, elhagyva a száraz szemet, melyben a bánat szült...