Magyar kortárs festészeti kalendárium 2000 [antikvár]

Néhány éve, amikor betévedtem egy ismerősöm szentendrei galériájába, órákon át „lapozgattam" hatalmas kortárs gyűjteményében, és noha nem tudtam vele betelni, egy ajándékon és egy kis vegyestechnikájú művön kívül nem vettem semmit. Nem fért a fejembe, hogy ezt meg lehet venni, elvenni a megalkotójától, elvinni és elzárni a külvilágtól. Azóta sok művésszel és sok művel megismerkedve még inkább foglalkoztat a kortárs művészet és annak helyzete. Sok kérdést és kevés választ sikerült egybegyűjteni, de a legszomorúbb: korunk Magyarországán a minőségi kulturális és esztétikai igény elhanyagolása miatt fel sem tűnik az, hogy nincs. A kortárs művészet, az esztétikum, a vizuális és más alkotói értékek keresése a velünk élő korban, csak egy a mellőzött, vagy éppen elfeledett, időnként megtiport vagy csak az érdektelenség örvényébe süllyedni hagyott „tételek" listáján, ráadásul nem is huszadik század végi, de még csak nem is magyar jellegzetesség. Oldalakat igényelne felsorolni mindazokat a művészeket, csoportokat és irányzatokat, akiket és amelyeket saját koruk, illetve környezetük nem becsült meg, éppenséggel üldözött vagy csak tudomást felejtett el róluk venni. A későbbi korokra, esetleg távoli országok és népek bölcsességére, igényére, szeretetére maradt ezen értékek felismerése, helyükre helyezése, de ez már nem segített az egykor szó szerint és az elfogadás jeleire éhező, elutasított művészeken. Vannak persze jól ismert ellenpéldák - befutott kortársak, a műveiket kereső, értékelő és nem utolsó sorban megfizető vagy éppen támogató nemesek, mecénások, citoyenek ... embertársak, és persze voltak és vannak divathullámra kapott középszerű alkotók. Valahogy mégis hiányzik a történelem jó részén a szépség közös keresése, megtapasztalása, a kor esztétikuma iránti igény. Helyette van a kényelem, a mások által definiált, betanított történelmi érték, a „régi" és a velejáró „antikolás", az aukciók divattételei, melyek megszerzése csupán pénzkérdés. A kor elitje az előző kor elitjének ízlését majmolja, a kispolgár olyat szeretne venni, mint fél évszázaddal korábban a nagypolgár, aki pedig a nemesi paloták kiárusított tételeiben mazsolázott... felfedezés és megismerés izgalma helyett a hasonulás kényelme. ez a kényelem - ugye tudjuk - a lelki szegények boldogsága, a szenvedélymentesség, a passió hiánya a modern kor emberében.