A "Johan Béla" országos közegészségügyi intézet 70 éves működése [antikvár]

Bevezetés Az Országos Közegészségügyi Intézet, amely 1925-1950. között a tisztiorvosi szolgálat szakmai irányító központja volt, nem történelmi előzmény nélküli képződmény a magyar egészségügy történetében. Fodor József már 1873-ban javaslatot tett egy, a népegészségügy teljes feladatkörét átfogó "országos közegészségügyi észlelő és kutatóintézet" szervezésére. A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XlV. tc. pedig világviszonylatban elsőként mondta ki, hogy a közegészségügyi helyzet ellenőrzése, az intézkedések megtétele állami feladat és az első világháború előtti időszak egyetlen magyar törvénye volt, amely következetesen képviselte a megelőzés elsődlegességét és jelentőségét. A magyar közegészségügy új szakasza kezdődött akkor, amikor a Nemzetgyűlés elfogadta az 1925. évi XXXI. tc.-t a M. Kir. Országos Közegészségügyi Intézet felállításáról. Az Intézet első igazgatója, Johan Béla a két világháború közötti korszak hazai közegészségügyének legkiemelkedőbb szakmai egyénisége és irányítója volt. Az Országos Közegészségügyi Intézet működésének megkezdését követően, Johan Béla kidolgozta a hatósági orvosi szolgálatról szóló 1936. évi XI. tc.-t és a 900/1936. BM rendeletet, amelyek - a nemzetközi követelményekhez igazodva - korszerűsítették a tisztiorvosi (hatósági orvosi) szolgálat feladat- és hatáskörét, valamint szervezeti felépítését. A hatósági orvosok képzését és tevékenységét az OKI irányította, mely ebben az időszakban a népegészségügy körébe tartozó valamennyi területet átfogó - közegészségügy, járványügy, egészségvédelem, társadalomegészségügy, gyógyszerügy, egészségügyi (gyógyszerészeti) szakigazgatás irányítása - szakmai feladatkörrel működött. Az egészségügy illetékességébe tartozó megelőzés különböző szakterületeinek egységes szemléleten alapuló komplex állami irányítása - a közismerten kedvezőtlen gazdasági és szociális körülmények közepette is - elsősorban a falusi lakosság egészségi állapotában alakulásában értékelhető javulást eredményezett. A Johan Béla által 1936-ban megszervezett hatósági orvosi és ezen belül az állami tisztiorvosi szolgálat - a személyi változásoktól eltekintve - a második világháború befejezését követően is, egészen 1949-50-ig lényegében változatlan szervezetben és feladatkörrel működött. Az OKI és a szolgálat kiválóan felkészült szakemberei élenjártak a háború rendkívül súlyos egészségügyi következményeinek felszámolásában. Az Intézet jogállásának, feladatkörének és szakmai tevékenységének alapvető módosítására a 2.820/1949. Korm. számú rendelet megjelenését követően került sor. Az OKI tevékenységi köre beszűkült, amennyiben fő feladata a közegészségügy fejlesztésére irányuló tudományos kutatómunka lett. A betegségekre különösen hajlamos korosztályok és lakosságcsoportok védelmét szolgáló egészségvédelem irányítása, amely felölelte a házasságkötés előtti tanácsadást, az anya-, csecsemő- és kisgyermekvédelmet, az iskolaegészségügyet, egyes népbetegségekben (elsősorban: gümőkór- és nemibetegségek) szenvedők szűrővizsgálatát és gondozását, a testi- és lelki fogyatkozásban szenvedők fokozott felügyeletét (mentálhigiéné), valamint az egészségnevelést, kikerült az Intézet feladatai közül és ettől kezdve a gyógyító-megelőző ellátás egy-egy szakterületre specializálódott országos intézetének (csecsemő- és gyermekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, pulmonológia, venerológia stb.) feladata lett. Elsősorban politikai indíttatásból megszűnt a társadalomegészségügy művelése és gyakorlati irányítása is. 1950-ben az Egészségügyi Minisztérium és a tanácsrendszer létrejöttével az állami tisztiorvosi szolgálat megszűnt, feladatainak és szakembereinek egy része a tanácsi egészségügyi szakigazgatási szervekhez, egy része pedig az akkor kiépülő közegészségügyi-járványügyi szolgálathoz került.