Jubileumi évkönyv [antikvár]

Nomád nemzedéknek" nevezte magát az a fiatal társaság, amely - egyidőben az én fiatalkorommal, eszmélkedésemmel - a múlt század utolsó harmadában a néphagyomány, a népművészet felé fordult értékkereső érdeklődésével. Hazánkban persze korábban is kultusza volt a néphagyománynak; a népművészet örökségének fontosságát nem kisebb jelentőségű, mára jelképpé váló személyiségek hangoztatták, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán. Azt is szóvá szokták tenni, hogy a Kárpát-medence Európa közepén sajátos, különleges vidék volt: még volt eredeti használatban lévő, úgymond autentikus folklór, népművészet, a néphagyományban gyökerező életforma, s már volt olyan modern életszemlélet, világnézet, mely értékeit keresvén erre a hagyományos világra tudott, akart hivatkozni. Ez az izgalmas feszültség teremtette a példamutató nagy ikerpár" pedagógusi és művelődéspolitikai programját. Volt tehát a nomád nemzedék" számára is hagyomány a hetvenes években: a folklorizmusé. Ám a nomádok" sok szempontból saját utat választottak. Sokan értékelték azóta úgy útjukat, hogy éppen ez a saját út", a másság keresése, mai szóval alternativitás volt megjelenésük lényegi eleme. A néptáncot lehozták" a színpadról - írta róluk Csoóri Sándor a mások szórakoztatása helyett saját örömükre, saját önkifejezésükre járták táncaikat: ez lett a táncház. A népdalról, a népzenéről nem úgy gondolkodtak, mint a Mátrai képek, a Kállai kettős, a Háry jeles alkotója, hogy azokat fel kell öltöztetni", hogy a koncerttermek polgári közönsége is élvezhesse.