Képes Kálvin Kalendárium 1960 [antikvár]

DCáLúiii Két arca van: az egyik rám mered, Mint büszke kőszirt nyüzsgő völgy felett. Lelkünkbe néző lelkiismeret. Dacos kemény arc. Gránitból faragták. Tekintete a végtelen szabadság. Belécsonkulnak gyilkos, balga szablyák. Századok fölött virraszt egyedül. Magános, büszke csönd veszi körül. Lelkén az óriások gondja ül. A másik arca szenvedő, szelíd Hordozza titkon mások könnyeit; S magányok mély völgyébe rejtezik. Alázatos arc Remegő gyerek Amazt mi látjuk, földi emberek. Ezt csak az Ür, a csillagok felett. Muraközy Gyula IMMÁNUEL írta: GYÖRY ELEMÉR A Képes Kálvin Kalendárium címlapján új évszám jelenik meg: 1960 és ezzel figyelmeztet, hogy „a mi esztendeink napjai olyan gyorsan tova tűnnek, mintha repülnénk". Ismét új évet írunk és kezdünk. Ilyenkor minden komolyan gondolkodó ember lelkében felvetődik a kérdés: mit hoz ez az új esztendő? Vajon az aratók örömével hordjuk-e kévéinket, vagy pedig úgy állunk meg az új esztendő folyamán, mint a szántó-vető ember a jégverte határban? Vajon én, aki reménységgel, tervekkel, tettre készen indulok, megérkezem-e az esztendő utolsó napjára és ha meg is érkezem, hogyan? Mosolygós orcával, hálatelt lélekkel elmondhatom-e Sámuellel: „mindeddig megsegített minket az Ür", vagy pedig gondok között, terhek alatt roskadozva, kimerülten, Illéssel szólok: „Elég! Most, óh Uram, vedd el az én lelkemet". Nem marad-e el mellőlem valaki, aki nekem igen drága és nem fogom-e megszomorodott szívvel Dáviddal együtt zokogni: „bárcsak én haltam volna meg helyetted". Amint így tépelődünk, hozzánk szegődik, mint az emmausi út vándoraihoz, a hűséges Útitárs, akinek neve Immánuel, ami azt jelenti „velünk az Isten". A mi egyetlen vigasztalásunk az, hogy ez a mi hűséges Megváltónk velünk van és ,,úgy megőriz — hitvallásunk tanítása szerint —, hogy mennyei Atyánk akarata nélkül egy hajszál se eshetik le fejünkről, sőt inkább szükséges, hogy minden boldogságunkra szolgáljon". Nem egyedül magunkra hagyatva járjuk az élet országútját és visszük a terhet, hanem velünk van Megváltó Urunk, aki Igéjével tanácsol és Lelkével kormányoz. Most, az ismeretlen út elején azt mondja a mi tépelődő emberünknek: „ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen: higgyetek Istenben és higgyetek én bennem". . Jézus Krisztus érteti meg velünk, hogy az aggodalmaskodás pogányos dolog. Csak a pogányok kérdezik, „mit együnk, mit igyunk vagy mivel ruházkodjunk". Az aggodalmaskodás a hitetlenség jele. Az aggodalmaskodó ember kikapcsolódik az Istennel való életközösségből, csak magára támaszkodik, legfeljebb más emberek segítségére számít, végül is bálványimádásba süllyed. Azután az aggodalmaskodás hiábavaló és haszontalan dolog. Aggodalmaskodással nem tudunk magunkon segíteni, nem tudjuk elérni azt, amit szeretnénk és nem tudjuk elhárítani magunktól azt, amitől félünk. „Kicsoda pe-