A Marx előtti filozófia története VII. [antikvár]

Gerince megtört, deformált, a borítás leszakadt róla. Borítói repedezettek, hátsó borítója foltos. Pár oldala ceruzás jelölést tartalmaz.
Részlet: Hegel A dialektika főproblémáinak kidolgozása Hegel előtt. Láttuk, hogy a klasszikus német filozófia fő képviselői hogyan építették ki a dialektikus problémákat, láttuk, hogy Kantnál az ellentmondásnak a kérdése kerül a filozófiai érdeklődés homlokterébe, amennyiben Kant úgy látja, hogy (szemben azzal az általában elterjedt hittel, amely szerint az ellentmondás az ördögtől van) az ész, az emberi ész szükségszerűen bukkan bizonyos ellentmondásokra; Kant szerint persze ezek az ellentmondások feloldhatatlan, antinómíkus jellegűek. Utóda és folytatója, filozófiájának a szubjektív idealista irányban való továbbfejlesztője: Fichte már az ellentmondások segítségével akarja levezetni a kategóriákat. Itt tehát az ellentmondás kérdése még fokozottabban az előtérbe kerül. Az ellentmondás kérdését azonban mint a dialektika alapvető törvényének a kérdését mindketten szubjektív alapon tárgyalták mindketten végeredményben a szubjektív idealizmus talaján állottak, csak Fichte egy lényeges lépéssel következetesebben képviselte a szubjektív idealizmust, mint Kant. A dialektikának a fejlődése, az ellentmondások, kérdésének a fejlődése akkor kezd igazán kibontakozni, amikor az addigi problematikát Schelling objektív idealista alapra helyezi, amikor - persze misztifikáló természetben és a szellemi világban, - amely szellemi világot ő azonosítja a társadalommal, - próbálja megkeresni az ellentmondásokat, Az objektív idealizmus - azt mondanám - a dialektika kategóriáinak kidolgozása szempontjából kedvezőbb alapot jelentett, mint a kantí és fichtei szubjektív idealizmus.