A Rózsakeresztesek teozófiája [antikvár]

„A ​szellemi mozgalomnak határozott célja van, nevezetesen, hogy előre formálja a jövő emberiségét. Ez a cél csak a szellemi bölcsesség magunkba fogadása révén érhető el. Ez az a gondolat, amely abban a lélekben él, aki a szellemtudományt az emberiség nagy feladataként fogja fel, s úgy tekinti azt, mint a fejlődéstől elválaszthatatlant. Az ilyen lélek nemcsak vágyik a szellemtudományra, hanem kötelességének tartja ez irányú ismereteit belevinni a gyakorlati életbe. Minél inkább elismerjük ezt, annál inkább meggyorsítjuk az emberiség átalakítását olyanná, amilyennek a hatodik korszakban lennie kell. Amint a régi Atlantiszon – a mai Írország közelében – az előrehaladott emberek Kelet felé vonultak, hogy ott új kultúrákat alapítsanak, ma az a feladatunk, hogy a hatodik korszak érdekében munkálkodjunk, amikor is be fog következni az emberiség nagy szellemi felemelkedése! Meg kell kísérelnünk újból kikerülni a materializmusból – a spirituális társaságok feladata az, hogy ebben vezető szerepet játsszanak az emberiség körében! Nem szerénytelenségből és önteltségből, hanem kötelességérzetből! Egy bizonyos ember-csoportnak össze kell tehát állnia, hogy előkészítse a jövőt. De ez az egyesülés nem geográfiai természetű, a hely fogalma itt elveszíti jelentőségét, hiszen nem faji kapcsolatról van szó. A lényeg az, hogy az emberek az egész Földön szellemileg találják meg egymást azért, hogy a jövőt pozitív irányban formálhassák. Ezért hangsúlyozta a rózsakeresztes testvériség négyszáz évvel ezelőtt – amikor korunk elindult a legmélyebb materializmus felé – azt a gyakorlati szellemtudományt, amely az élet összes problémájára választ ad.”