Bővebb ismertető
Kiadói borító nélküli példány. A táblák maszatosak/gerince kifakult. A könyvtest kissé félrenyomódott. A felső lapélén halvány apró szórt foltok találhatóak.
Ez a valóban nagy jelentőségű, tárgyát és mondanivalóját tekintve általános érdeklődésre számot tartható könyv Heller Ágnes egyetemi előadásainak – átdolgozott, könyvvé formált, de koncepciójában lényegileg változatlan – szövegét tartalmazza. Megjelenése hosszú ideje sürgető hiányt pótol, ezért esemény: az első könyv, amely az etika leglényegesebb problémaköreit átfogó tudományos rendszerességgel és marxista tudatossággal, a dialektikus materializmus szellemében elemzi. Felfogásmódját, gondolatainak tartalmát és irányát tekintve annak a folyamatnak terméke ez a könyv, melyet a „marxizmus reneszánszának” szoktunk nevezni, s amelyet három tendencia jellemez – a szerző szavaival: szakítás és dogmatikus merevséggel, visszanyúlás Marx eredeti szövegeihez, ezek mondanivalójának, valóságos intencióinak feltárásával, s végül a marxi filozófia visszakanyarodása eredeti funkcióihoz. Ahhoz, hogy kérdésekre adjon választ, hogy a mozgalom szerves részévé váljon. Milyen kérdésekre keresi a feleletet ez a könyv? Lássunk néhányat a számtalan közül. Szabadon választ-e az ember az eléje táruló lehetőségek közül? Felment-e valakit az erkölcsi megítélés alól, hogy amit cselekedett, „parancsra” tette? Felelős-e tetteiért, aki nincs tisztában azok következményeivel? Csak a tetteknek vagy a szándékoknak is van szerepe az ember erkölcsi megítélésében? Szentesíti-e a cél az eszközt? Van-e különbség tetteink erkölcsi és politikai elbírálása között? Az ízelítőül felsorolt kérdésekből is látható, hogy Heller Ágnes könyve, tudományos érdemén túl, a szó szoros értelmében aktuális könyv, olyan kérdéseket válaszol meg, amelyek életünk mindennapjaiban lépten-nyomon felmerülnek, s amelyekben tisztán látni általános emberi, hogy ne mondjuk, becüsletbe vágó kötelességünk.
Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12. –) Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fehér Ferenc filozófus özvegye. Az első férje Hermann István volt.
Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései. A Budapesti Iskola egyik jelentős személyisége.
Zsidó származású polgári családban született. Nagynénje Meller Rózsi. A szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, 15 éves korában kezdődtek a deportálások, számos családtagját, barátját elveszítette; az ösztönei és a véletlenek folytán menekült meg. A háború befejeződése után Budapesten ugyan visszakapták Falk Miksa utcai lakásukat, de éhezésben és nyomorban éltek édesanyjával
Az éhezés elől édesanyja beadta a szegedi zsidó árvaházba, s ott ismerkedett meg a cionista mozgalom képviselőivel.
Felsőfokú tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen magyar–filozófia szakon 1947-től 1951-ig. 1951-ben nyert magyar–filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet.
A Budapesti Iskola megalapítójának, Lukács Györgynek tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszéken. Politikai okokból mindkettőjüket eltávolították 1958-ban, 1958–1963 között Heller középiskolában tanított. 1963 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott. 1955-ben elérte a kandidátusi, 1968-ban pedig a filozófia tudományok doktora (DSc) fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben hosszú „tanulmányútra” indult, azaz emigrációba vonult.
Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát, 1986-ban. Ez utóbbi állomáshelyét még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben, 1990-től már hazajárt filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemre (1994–) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre. 1995-ben habilitált. 1995-től 1999-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor beválasztották az MTA levelező- (1990), majd rendes (1995) tagjai sorába. Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője napjainkban is. 2010-től professor emeritaként ismét tanít az ELTE Esztétika Tanszékén.