A lélek beszélgetése Istennel [antikvár]

Részlet a könyvből: Mily nyomorúságos és törékeny az ember 1. Én szegény ember, mikor lesz lehetséges, hogy ferdeségem, Uram, a te egyenességedhez igazodjon? Te a magányt szereted, én a sokadalmat; te a csendességet, én pedig az élet zaját; te az igazságot, én a hiúságot. Te a tisztaság útját járod, én a tisztátalanság csapását követem. 2. Mit szóljak még Uram? Te igazán jó vagy, én semmirevaló; te kegyes, én gonosz; te szent, és kolduslelkű; te igazságos, én igaztalan. Te fényességes, én vak; te orvosság, én senyvedő; te az öröm, én a szomorúság. Te minden igazság foglalata, én merő hiúság, miként minden ember, aki csak él. 3. Jaj, mit mondjak hát, ó Teremtő! Halld, ó Alkotó! Bár a te teremtményed vagyok, már veszni indultam; a te teremtmények vagyok, máris halálra váltam. A te kezed műve vagyok, s már-már a semmiségbe térek vissza. A te alkotásod vagyok, Uram, a te kezeid teremtettek engem, azok a kezek, melyeket szegekkel vertek át énértem. Kezeid művét, Uram, meg ne vesd; kezeid sebeit, kérlek, tekintsd meg.