Az ember és világa I. [antikvár]

ELŐSZÓ.Ha valaha irodalmi műnek, akkor jelen műnek bizonyára kiváló értelemben van szüksége igazoló és felvilágosító előszóra. A tárgy, melyet fejteget, az álláspont, melyről azt teszi, a tüódszei', melylyel a kérdéses problémákat megfejti, a közönség, melynek átadom, mint legjobbat, a mire lelkiismeretes munka képesített, mindezek kötelességemmé teszik, hogy első s talán utolsó nagyobb művemet kisérö szó nélkül ne bocsássam el a bizonytalan útra, ne hagyjam útra való ajánlat s felvilágosítás nélkül. Hisz olyan nehezen tudtam elválni attól, a mi életemnek legfőbb munkatárgyát képezte, oly gyarlónak érzem, minden erömegfeszitésem dacára, azon formát, melybe gondolataimat, a hol helyesek voltak is, öltöztettem, hogy bizonyos elegiai hangulat fogja el lelkemet, mikor éjjeleim, nappalaim hű barátját, kinél vigasztalást kerestem fájdalomtelt pillanatokban, kitől erőt nyertem szétdúlt éle teinnek valami módon való újbóli berendezésére s folytatására, útra kellett indítanom. Mintha saját belsőm idegenné, az a mi oly sokszor lelkesített, hideggé és közönyössé vált volna, ugy érzem magamat, midőn e hideg kötetre vetem pillantásomat.Tizenöt évi munka gyümölcsét veszi a szíves olvasó kezébe. Én magam legjobban érzem e mű gyarlósái^át s szerettem volna azt melengetni keblemen tovább is ; mert hiszem, hogy jobban érett volna meg további ápolás alatt ezen, mostani dai-abos alakjában, némileg fanyar gyümölcs. De éreztem, hogy minél tovább tartogatom magamnál, annál kevésbé ké-