Démoszthenész Philippikái [antikvár]

„Mert ne gondoljátok, hogy neki, mint valami istennek, mostani helyzete örök, változhatatlan; hisz tán csak gyűlöli őtet is valaki, athéni férfiak, talán csak fél tőle, vagy irigykedik reá, még azok közül is, kik most látszólag legjobb barátai; s mind az a gyöngeség, mi másokban megvan, megvan kétségkívül az ő párthíveiben is!? Persze félve lappang valamennyi most, mert nem érvényesülhet épp a ti bárgyúságtok, renyheségtek miatt, mellyel, bizony mondom, immár fel kell hagynotok! Hisz látván látjátok, athéni férfiak, a szomorú valóságot: arcátlanságában oda jutott már ez az ember, hogy választást sem enged, kilépjetek-e a tettek mezejére, avagy továbbra is csendben maradjatok, hanem szinte kényszerhelyzetbe hoz, oly dölyfös nyilatkozatokat tesz, s eszében sincs beérni eddigi hódításaival, hanem folyton újabb-újabb szerzeményekkel gyarapítja, bennünket meg. amíg tétovázunk, amíg veszteg ülünk, köröskörül egészen behálóz. Mikor, ugyan mikor teszitek meg hát. athéni férfiak, kötelességteket? Ugyan minek kell még történnie? Igen, igen. valami kényszerhelyzetre vártok. De hát mi egyéb ez a mostani állapot? Mert én szerintem szabad emberekre legnagyobb kényszerűség hazájuk szégyenletes állapota." (Démoszthenész: Első philippika. 9-10)