Ember és világ [antikvár]

Részlet a könyvből: "Minden tudásban két tényező szintézise rejlik: valaki tud valamiről. Ez azt jelenti, hogy egy alany megismer benne egy tárgyat, s noha ez a kettő a tudás élményében találkozott, a kettő mégsem lehet soha egy: az alany megmarad alanynak és a tárgy tárgynak, de a tudás hidat ver köztük. Ha általánosabb formában az alanyt Énnek nevezem, mert ez az, aki tud, s a tárgyat, amiről tudok, legáltalánosabb fokon Világnak mondom, akkor az Én és a Világ szembenállásából, találkozásából származottnak fogom a tudást mondhatni. Ez a két tényező semmiféle mesterkedéssel sem redukálható egyre. Találkozhatnak, szintézist alkothatnak, de eggyé nem lesznek. Jellegüket is megtartják mint tárgyi világ és mint gondolkodó én. Ha konkréten magamat is beletartozónak látom a világba, s mint annak egy részét ismerem fel, gondolkodásomat akkor is a világ tárgyaitól különböző, azoktól idegen mozzanatnak tartom. Érzem, hogy lényemmel ugyan a világba tartozom, de nem mindenestől belőle való vagyok. Van bennem valami sajátszerű létforma, éppen az, amelyik bennem gondolkodik, amely más, mint a világban levő valóságok."