Im-igyen szóla Zarathustra [antikvár]

Zarathustra előljáró-beszéde Mikoron Zarathustra harminc éves vala, odahagyá hazáját és hazájának tavát és a hegyekbe méne. Itt élvezé lelkét és magánosságát és nem fáradt belé tiz álló esztendeig. Végezetre azonban elváltozék szívében, egy reggel hajnal hasadtával kelvén, szembeálla a napnak és im-ígyen szólítá meg: "Hatalmas csillagzat! Mi volna boldogságod, ha nem volnának azok, a kiknek világosságot adsz! Tiz évig jövél ide barlangom fölé: megúntad volna fényed és ezt az utad nélkülem, sasom és kigyóm nélkűl. Ám mi váránk téged minden reggel, elvevők fölösleged és áldánk téged érette. Ime, bételtem bölcseségemmel, mint a méh, a mely szerfölött sok mézet gyűjtött; kezekre vágyom, a melyek felém nyúlnak. Szeretnék ajándékozni és osztogatni, valamig az emberek bölcseinek újra örömük telik az ő balgaságukban és a szegényeknek az ő gazdagságukban. Ezért a mélységbe kell szállanom, valamiképen te tészed este, a midőn a tenger mögé tünsz és még fényt viszel az alvilágnak is, te dúsgazdag csillagzat! Te hozzád hasonlatosan le kell szállnom, így mondják ezt az emberek, akikhez le akarok szállani.