Tudomány és művészet [antikvár]

BEVEZETÉS Gróf Tolsztoj Nikolajevics Leó, főnemes és nagybirtokos, mint gárdatiszt vett részt Szebasztopol védelmében. Egy páncélerőd tüzérségének parancsnoka volt, de a dúló harc közben sem feledkezett meg írói hivatásáról: néhány műve már előbb feltűnést keltett és elismerést szerzett neki. Az elszánt védelem napjairól írt három elbeszélése, (Szevasztopol, 185k decemberében, Szevasztopol 1855 májusában és Szevasztopol 1855 augusztusában), döbbenetes élethűséggel tárja fel az ostromlottak életét. Az orosz-török háború befejeztével visszatért Szentpétervárra, ahol a társaság ünnepelt tagja, kalandok és kártyacsaták hősei összejön Turgenyewel és Goncsarovval is, de barátság nem fejlődött ki közöttük, mert a népies írók és az ünnepelt fiatal arisztokrata ellentétes életformái állandó súrlódásokhoz s végül teljes szakításhoz vezettek. Társadalmi problémákról nem tudott, életével elégedett volt és hitte, hogy az emberiség egy szebb jövő felé halad. Ha harmincéves korában ragadta volna el a halál, a legjobb indulatú emlékcikk sem beszélhetett volna az irodalmat ért pótolhatatlan veszteségről, arra pedig senki sem gondolhatott, hogy az élvvágyó, elegáns, könnyű sikerektől elkapatott ifjú gróf a tévelygő emberiség utolsó nagy prófétája lehet még. A lelki összeroppanások sora volt szükséges ahhoz, hogy elégedettségét, magabiztosságát megingassa és megláttassa vele azokat a kérdéseket, amelyek helyes megválaszolásától az emberiség üdve függ.