Új demokrácia- és államelmélet [antikvár]

Bevezetés A századelő alapállítása: a jelenlegi demokrácia poszt-totalitárius rendszer. A demokrácia védelemre szorul, hogy ne csúszhassunk vissza a puha diktatúrába sem, ám a demokráciát vizsgáljuk felül, hogy eljuthassunk a posztdemokrácia valamelyik állapotába. A századelő jövőképe az egész századra szól: a posztdemokráciát tekinthetjük részvételi (és egyúttal elektronikus) demokráciának, vagy elgondolhatjuk egy globális, új, ideális polisz tudatalapú demokráciájának. Az út: demokráciából a demokráciába, ám a két demokráciamodell között megint annyi a távolság, mint korábban a diktatúra és a demokrácia között; ráadásul az új demokráciakép nem sokkal homályosabb, mint a poszt-totalitárius rendszer önképe. Az euroatlanti állam- és demokráciamodell látványos válságjeleket mutat. A globális politikai-állami tér egyfelől a válság elfedésében érdekelt, másfelől a válság megoldására évtizedek óta lokális törekvések indultak, amelyek azonban minimális mértékben hatnak a globális vagy nemzetállami szinten. A kulisszák mögött nagyon kevesen tagadják a gyökeres újragondolás szükségességét, miközben egyetlen politikai-állami erőcsoport sem akarja kockáztatni meglévő pozícióit. A helyzet összetettségét mutatja, hogy az Európai Unió például kifejezetten törekszik az elektronikus demokrácia bevezetésére, ám az európai alkotmányozás megoldása vagy az Európai Bizottság megreformálása várat magára. Egy új állam- és demokráciaelmélet már csak abból indulhat ki, hogy önmagában, izoláltan nem értelmezhető a nemzetele/államok demokráciája. A globális és lokális társadalmi téridőben egyszerre, összefüggő rendszerként jön létre a felső szintű, a kontinenseken is átnyúló globális demokrácia, a középső szinten a kontinentális és részben a nemzetállami demokrácia, valamint az alsó lokális szinteken a regionális, mikrotérségi demokrácia. Ugyanez igaz az állami szintekre: