Bővebb ismertető
Szigethy Gábor előszava Köddel, dérrel, madárcsörömpöléssel érkezett az ősz 1936-ban. Az esztergomi bazilika kupolája hajnalban felhőglóriában ébredt, alkonyatkor a messzivé lett túlpart eltűnt, betakarta a sötétség. Babits Mihály előhegyi házának tornácán nádszékében üldögélt, búcsúzott a nyártól, lobogó napsugártól, énekesmadaraktól, virágoktól, fáktól - a háztól; készülődött a városlakó télre, hóba burkolt merengő tétlenségre. Korán erre tévedt varjú károgott a gesztenyefán, hidegedtek az idők. Idegen hajókürt tompa hangját fodrozta a hegy felé a dunai szél. Délután volt. Este volt. Már besötétedett. Az asztalon borospohár, mellette ódon Biblia, Jeremiás próféta jövendöléseinél felütve. Két és fél ezer éves szavak, mondatok; tengermorajlás a múltból: „Borzalmas, rettenetes dolgok történnek ezen a földön: A próféták a Hazugság nevében jövendölnek, a papok azt tanítják, ami nekik tetszik. És a népem kedvét leli benne. De mihez fogtok majd, ha eljön a vég?" A tornác tetején harkály kopog, tejesasszony kocog el a kerítés mögött. Megrezdül egy levél. Biblia mellett az asztalon gyűrött papírlap, verskézirat.