Filozófiai etűdök a végességre [antikvár]

Bízvást állítható, hogy a halál problémája a létezés legösszetettebb kérdései közé tartozik; a lehetséges látószögek száma, ahonnan e jelenséget szemügyre vehetjük, gyakorlatilag végtelen. Mielőtt azonban átadnánk magunkat e káprázatos nézetgazdagság fölött érzett felhőtlen örömnek, nem árt emlékeztetni arra, hogy e látószögek között mindig van egy, melyhez a szemlélő feltétlenül, eloldhatatlanul kötődik; ez pedig az, mikor a halál jelenségének külső-tárgyias szemlélése egy ponton megtörik, s azt felváltja annak benső-egzisztenciális tekintetbe vétele, vagyis az a pont, ahol a halál elvont-általános szemlélete telítődik az én halálom, a saját halál egzisztenciális tapasztalatával. S ez máris fényt vet a halálban rejlő mély filozofikum egyik jellegzetes vonására, arra ti. hogy filozófiai szempontból a halál soha nem tehető abszolút tárgyivá, hanem megszüntethetetlenül mindig marad benne valami alanyiság, valami személyes egyediség.