Miénk az Idő [antikvár]

Lelkem, tebenned mérem az időt; ne ellenkezz velem, hogyan lehetséges ez; ne vezessen félre benyomásaid tömege. Mondom, tebenned mérem az időt. Azt a benyomást, amelyet az előtted elvonuló dolgok benned keltenek s amely megmarad, midőn már azok eltűntek, ezt a számomra jelenlévő benyomást mérem, nem azt, ami már elmúlt s a benyomást létrehozta. Ezt mérem, mikor az időt mérem. Vagy ez tehát az idő, vagy nem az idő, amit mérek. De hogyan áll a dolog, mikor a csendet mérjük s azt mondjuk, a csend addig tartott, ameddig a hang kitartott? Nem nyújtjuk-e gondolatunkat a hang tartama szerint, mintha az még hangzana, hogy aszerint adhassuk meg a csend tartamának idejét? Mert mikor a hang és a száj hallgatnak, gondolatban elvonulnak előttünk dalok, versek, s különféle beszéd s továbbhaladásunk terjedelmét és az idő tartamát egyiktől a másikig éppúgy megadjuk, mint mikor szóban hangzanak.