Sámson (dedikált) [antikvár]

Előzéklapon a szerző dedikálásával!
Heller Ágnes. Sámson. Erósz és Thanatosz a Bírák könyvében. Budapest, 2007. Múlt és Jövő. 198 + [2] p. Dedikált példány!!! Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12. – Balatonalmádi, 2019. július 19.), filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Lukács Györgynek volt tanítványa az ELTE Filozófia Tanszékén. Politikai okokból mindkettőjüket eltávolítják (1958), ezután Heller Ágnes középiskolában tanított. 1963 és 1973 között az MTA Szociológiai Kutatócsoport munkatársa, majd ismét megfosztották állásától. 1977-ben hosszú „tanulmányútra” indult, azaz emigrációba vonult. Tanított a berlini, a melbourne-i, a torinói, a Sao Paulo-i egyetemen, majd a New York-i New School for Social Research-ben kapott katedrát 1986-ban. Ez utóbbi állását még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben 1990-től már hazajárt filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemre és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre. 1995-től 1999-es nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései voltak. A budapesti iskola egyik jelentős, meghatározó személyisége volt. Heller Ágnes érdeklődése a Biblia felé fordult. Előző könyvében (Ímhol vagyok. A Genezis könyvének filozófiai értelmezései) a Teremtés könyvével, azaz a lét kezdete nagy kérdéseivel foglalkozott. Áttekintette a filozófiatörténet legreprezentatívabb szerzőinek olvasatait, s összegzésként a sajátjával is megismerkedhettünk. Sámson könyvében a különös drámai figura és szerelmi történet köti le a figyelmét. S noha Heller Ágnes megközelítése a filozófusé, ezúttal a művészi feldolgozások (interpretációk) elemzésén keresztül bontja ki a hős bonyolult jellemének s kapcsolatrendszerének oly sokszínű „olvasatait”. S miközben végighalad az egyes művészeti ágak Sámson-reprezentációján, sokat tanulhatunk magukról a műfajok mibenlétéről is. A képzőművészetben Rembrandt festményeit emeli ki, az irodalmi interpretációkban Milton drámáját, a zenében pedig Händel oratóriumáé a kiemelkedő szerep.