A bölcselet eredete [antikvár]

A bölcsesség szeretete í'i'. Én filozófus vagyok! Ez a bemutatkozás több mint 2500 évvel ezelőtt, az ókori Görögországban hangzott el először. Aki bemutatkozott, öntudattal vállalta kijelentésének értelmét. Akinek bemutatkozott, az magyarázatot kért, mert nem értette, mit is jelent ez az új kifejezés. A válaszból megtudta, hogy a filozófia a bölcsesség szeretete, a bölcselet. A filozófus pedig az, aki a bölcsességet kedveli, a bölcselő. Az ókori görögök szerint a bölcsesség az istenek ajándéka, és csak a kiválasztottak kapták meg, mint kiemelkedő emberi erényt. A bölcsesség távolról sem korlátozódik csak a tudásra, ismeretre vagy valamilyen tudomány művelésére. Sokkal többet jelent, az emberek többsége számára megismerhetetlen, megfoghatatlan tudás megértését. Az ókori görögök véleménye szerint a bölcsesség megköveteli, hogy a filozófus magatartása tiszteletre méltó legyen. A filozófusnak törekednie kell a szellemi és az erkölcsi tökéletesedésre, hogy elérje a bölcsességet, és az emberek elfogadják tanításait. A bölcsesség megszerzése feljogosítja a filozófust, hogy az emberek által ismert dolgokat és jelenségeket megítélje, de nem a köznapi ember módjára. Az emberek többsége lépten-nyomon olyan jelenségekbe ütközik, amelyeket - úgy érzi - jól ismer. A jelenségek lényegét általában még csak nem is sejti. A filozófus a dolgok és jelenségek alapjainak megismerésére és megértésére törekszik. Az egyetemes megértés alapján ítéli meg a dolgok és jelenségek lényegét. Mi az ember?, mit tettünk?, honnan jöttünk?, mi az élet értelme?, milyen a világ? - ilyen kérdésekre keres igaz választ. A kérdéseket már jóval a görögök előtt is feltették, és válaszoltak is rájuk. Az állatvilágból kiemelkedett ember egyik legősibb tulajdonsága, hogy ösztönösen vágyik az igazság