A harangok végleg Rómába mennek [antikvár]

"Jogunkban áll elképzelni azt az időt, amikor már mindenen túl leszünk, még a zenén, még a versen is, minden hagyományunk és minden lángolásunk lerombolóiként olyannyira elegünk lesz magunkból, hogy a sírgödör gondolatába belefáradva elnyűtt szemfedőbe burkolózunk, és úgy járjuk tovább a múló napokat. Amikor egy szonett, amelynek fegyelme egy pompás képzeletbeli kozmosz fölé helyezi a verbális világot, már nem csal könnyeket szemünkbe, amikor egy szonáta hallgatása közben elérzékenyülés helyett ásítunk - ekkor a temetőknek sem fogunk többé kelleni, hisz oda csak friss, szinte még meleg, az élet emlékétől átjárt hullákat fogadnak be."