A kimondható és a kimondhatatlan [antikvár]

Elmélkedünk, tehát vagyunk Az utóbbi évtizedek filozófiai „tudományüzeme" ahhoz szoktatott bennünket, hogy a filozófia túlnyomórészt szaktanulmányokból, szakkönyvekből, tudós elő- és utószavakból áll, amihez egyetemi előadások, konferenciák adódnak. És valami elveszett, éppenséggel az, ami a filozófiát és a filozófiist teszi: a szabad, ámde formás gondolat, a rövid és lényegre törő, a lehetséges lényegeket felmutató gondolati villanás. Miről? Hát természetesen azokról a kérdésekről, amelyek az embereket és a filozófiát mindig is foglalkoztatták: életről és halálról, boldogságról és boldogtalanságról, szerelemről és gyűlöletről, magányról és társas létről, a természetről és természetünkről, szabadságról és alávetettségről, az élet értelméről, életvezetésről A nagy kérdés az, hogy vajon mennyire foglalkoztatják ezek a felvetések napjaink emberét, aki elmerülni látszik a maga teremtette artefaktumokban és parttalan vizuális kultúrában. Néha megkérdezem diákjaimat a boldogság, szerelem, életvezetés kérdéseiről, de nem kapok karakteres válaszokat, csak tétova habogást és keresgélést. Mert már a nyelv sincs meg, amelyen a szerelem, boldogság, magány és annyi emberi téma megszólalna. Ez bizony a mi hibánk is, a filozófiatanároké, akik annyira elmerülünk a könyvtudás mélységes dimenzióiban, hogy alig jut időnk a reális életre, azokra a legfontosabb saját emberi tapasztalatokra, amelyeknek a megfogalmazásával és formába öntésével kezdődne a filozófia. Ezt a helyzetet még azzal sem szabad „elmosni" hogy lehet, az autonóm véleményformálást és gondolkodást voltaképpen nem preferálják a mai posztindusztriá-lis és posztmodern társadalmak - jóllehet egyféle általános értelmű megszemélyesített kreativitást jelszó-szerűen szorgalmaznak.