A máglya [antikvár]

Részlet: SZÜRET CAMPANIÁBAN. Erdő, forrás, hegyek, lenge illatok, Ahol mindig frisseséget leltem S ifjúságot merített a lelkem Hogy szellemem mind magasabbra szárnyal Nem törődve sötétlő síri árnnyal - Ó babérligetek s honi csillagok! Egész Campaniában vígan folyt a szüret. Capua fölött a Mons Tifata lejtőjétől a Mons Massicus lábánál buján heverő Falernus Ageren keresztül Sorrentóig járt körbe a szüreti ének. A súlyos tölgyfakádak sorra teltek meg a még súlyosabb borokkal. Sötét-fekete manigiaguerra, vérvörös lacrima Christi, aranysárga greco, olajosan folyó falernumi töltötték meg a fantasztikus formájú szüretelő edények végtelen sorát és a borok nehéz illata a vidám énekkel összeölelkezve kavargott a Nápolyi öböl felé. Campania olyan volt ezen a szüreten, mint az antik Hellas egy idelopott pogány darabja. A zöld ligetekben újraéledt Pán, a szőlőskertek terraszairól Bacchus kicsattanó, víg arca mosolygott az örök-kék ég felé és a Vesuvio mélyén Vulcanus dohogott, helyet követelvén a campaniai Olymposon. Faunok és nymphák kacagó rajai kergették egymást: - olajbarna, szökellő járású campaniai lányok és legények, arcukon letagadhatatlan görög vonásokkal.