A német szociológia története a századfordulótól 1933-ig I. [antikvár]

ELOSZO A könyv, melyet az Olvasó a kezében tart, a német szociológia egyik legtermékenyebb és elméletileg-szemléletileg legsokhangúbb korszakának elemzését tartalmazza. E roppantul szerteágazó tudományos termelés dokumentumait az egykori megközelítésmódok alapján konstruált irányzatok, továbbá esetenként iskolákműhelyek, illetőleg alkotói életművek alá rendelve tárgyaljuk, miközben hangsúlyt helyezünk a korabeli társadalomtudományos viták és jellegzetes témák rekonstruálására is. A szerteágazó anyagot nemcsak osztályozni-rendszerezni, hanem bizonyos szempontok alapján szűkíteni is kellett. így például kénytelenek voltunk az osztrák szociológia teljesítményét - egyetlen kivételtől, a később széles körű hatást kiváltó Alfréd Schütz fenomenológiai rendszerétől eltekintve - elhanyagolni, miközben az a korban a tudományos együttműködés, illetve hatásgyakorlás számos fórumán (egyetemek, folyóiratok, konferenciák) egyenrangú partnerként, sőt a német kultúra természetes részeként jelenhetett meg. A tudományág legfőbb vitafórumán, a Német Szociológiai Társaság rendezvényein, valamint a híres tudásszociológia-vi-tában megjelenő osztrák hozzájárulásokat ugyanakkor messzemenően figyelembe vettük (Othmar Spann, Hans Kelsen, Ottó Neurath). Munkánk elsődleges törekvése az volt, hogy értelmezéseink nagyon alapos, a legfontosabb szövegekhez szorosan tapadó rekonstrukciókon alapuljanak. Indokolttá teszi ezt az eljárást mind a szövegek nehézségi foka, bonyolultsága, erőteljes filozófiai kötődése, mind az egyes szerzőkkel szemben olykor kialakult leegyszerűsítő vagy nem kellően differenciált nézetek elterjedése, még a tudomány berkeiben ís. A pontos szövegrekonstrukcíó továbbá azért tűnt számunkra megkerülhetetlennek, mivel azokat nem kizárólag tudományos teljesítményekként fogjuk fel, hanem a korproblémákra adott sajátos, réteg- vagy miliőspecifikus válaszokként, illetőleg burkoltan vagy nyíltan politikai és/vagy „érintettségi" vonatkozásokat is tartalmazó „helyzetjelentésekként", azaz kordiagnosztikai dokumentumokként is, amelyek hű bemutatásához nyilvánvalóan elégtelenek a nagyvonalú általánosítások. Ebben az értelemben tehát a magunk számára is kötelezőnek tekintettük „a hagyomány megszólalni hagyásának" gadameri követelményét. További feladatunknak tartottuk az egyes szociológiai szövegekben megbúvó ember- és társadalomkép, valamint - ahol ez az életműben valóban jelentőségteli volt - a politikai világlátás elemeinek felszínre hozását, mivel ezek a gondolati szálak képeznek eleven kapcsolatokat a kort jellemző problémaészlelések és megoldási javaslatok legfőbb csomópontjaihoz. A szociológiai gondolkodást így egyszerre tekintjük a kor gondolkodására ható (és az elemző által ábrázolandó) világ- vagy