A szellem [antikvár]

Nicolai Hartmann, napjaink egyik nagytekintélyű bölcselője írja Das Problem des geistigen Seins c. könyvének előszavában: A szellemtudományok tárgyát, amint azt az irodalomban, művészetekben és nyelvben, a tudományban, vallásban, erkölcsben és jogban stb. megnyilatkozik, maguk a megfelelő tudományok határozzák meg. De annak a tényezőnek a meghatározása, amely a szellemjelenségek bonyolult sokaságát egységbe fogja össze s amely egyformán ellentétben áll mind az anyagi világgal, mind pedig a természettudományok tárgyával, teljességgel túlhaladja a szellemtudományok illetékességét és módszerét is; ez már a bölcseleti kutatás sajátos feladata."Milyen más szellemiség cseng ki Hartmann-nak e szavaiból, mint amilyen az, amely a háború előtti filozófiát jellemezte, A "léleknélküli lélektan" akkor szinte egyeduralmat biztosított magának és gőgösen hordozta az egyedüli tudományos álláspontnak ma már nem is kétes értékű címét.Ez az idő elmult és elmulását mint nyomasztó lidércnyomás megszűnését érezzük. A küzdelem hosszú és szívós volt s a győzelem még ma sem teljes. A szellemiség gyenge ere, amely sokáig jóformán csak a hegeliánusoknál csobogott s ott is alig hallhatóan (a skolasztika a non leguntur" sárgafoltját viselte), mindinkább erősbödött, G. Class és R. Eucken voltak az újra ébresztők; utánuk sok fényes név következett: W. Dilthey, Georg Símmel; Kierkegaard újra feltámadt, Nietzschében is meglátták azt, ami maradandó érték volt benne. Napjainkból pedig elég legyen Max Scheler, O. Spann, W. Stern, J. Volkelt. E. Spranger, M. Heidegger, K. Jaspers, Nicolai Hartmann, J. Fröbes, J. Lindworsky, J. Geyser, P. Wust és mások nevét említeni.