Antracit [antikvár]

iHerlín Claubíopoltótian (cloö^ó) ^rtúr király már régesrég meghalt, Mark Twain is örökre szemére hajtotta bajszát, s elpatkolt az a jenki is, aki Artúr király udvarából kipicsázta Merlint. Merlin bölcsebb volt annál, semhogy holmi leleményes halandókkal versenyezzen: az Erudíció, vagyis ö örök, nem kell sietnie sehová. Nyilván az Excaliburt visszavette, hiszen azt csak kölcsönadta Artúrnak, megeró'sítendó' annak önbizalmát. Merlin kezében az Excalibur visszalényegült azzá, ami: nem sárkányokat és embereket nyiszitelő szerszámmá, hanem pennává, aktuálisabban: írógéppé. Merlin sok iposztázisa közül az egyik jelenünk Claudipolisában ütötte föl tanyáját, s elkezdte kavarni a szart az Excaliburral. Félreértés ne essék, nem a szó szoros, hanem annál is szorosabb értelmében. Hiszen Erdély titkos és kevésbé titkos kincsei föloldódtak a szarban, amely hosz-szú és keserves időkön keresztül kifolyt az erudíció és az egyetemes kultúra ellen működó' rétegek száj végbélnyílásán. Akkora volt már ez a szar, hogy még a bűvös Excalibur is alig-alig tudta köpülni, és Merlin ugyancsak beleizzadt, mire az első aranyszemcsék megjelentek a szar felszínén. A Szar Urai nyomban ellentámadásba lendültek. Kiáltottak kígyót, békát, s Merlint kinevezték bolondnak. Csak ott szúrták el, hogy az okosabbak már Shakespeare-tó'I megtanulták, hogy a Bolond sokszor a legbölcsebb. Igen,