Az 1848 utáni polgári filozófia fő irányai [antikvár]

Az 1848-as forradalmak az európai polgári fejlődés történetében fordulatot jelentettek. E fordulat lényege az volt, hogy az 1848-as forradalmakban, elsősorban a francia forradalomban, már önálló osztályként lépett színre a proletariátus, s a polgársággal szemben ez az osztály lesz a továbbiakban a társadalmi fejlődés képviselője. A nyugat- és közép-európai 1848-as forradalmakban megbuktak a polgárság haladó illúziói, a kispolgári demokratizmus eszméi, s a polgárság vezetője a liberális burzsoázia lett, az a burzsoázia, amely nem a népre támaszkodva akarja kivívni a polgári reformokat a feudalizmussal szemben, hanem a feudális erőkkel szövetségben, tömegmozgalom nélkül, felülről, reformintézkedésekkel akarja a kapitalista termelési viszonyok megszilárdítását elérni.E politikai fordulat ideológiailag abban jutott kifejezésre, hogy a addig objektivitásra, a valóság feltárására törekvő irányzatok, a polgári filozófia és ideológia legértékesebb irányzatai széthullottak, felbomlottak. A bomlás tulajdonképpen már 1830 után, tehát a kapitalista termelési mód kibontakozásával megkezdődött. Az 1830-as években felbomlott a hegeli iskola, s vele párhuzamosan a klasszikus angol politikai gazdaságtan leghaladóbb iskolája, a ricardói is. Ezidőtől kezdve az utópisztikus szocializmus vagy elfordult a proletariátus törekvéseitől és a burzsoázia törekvéseinek kifejezője lett (saint-simonizmus), vagy az utópizmussal leszámolva az angol munkásmozgalomba olvadt be (Owen iskolája). 1848 előtt azonban a polgári filozófiai fejlődés még létrehozott haladó irányzatot is, a feuerbachi filozófiát.