Az udvari élet művészete Itáliában [antikvár]

Előszó Az ancien régime klasszicizmusával kapcsolatos kutatásaim során már jó ideje felvetődött bennem a kérdés: mi is az etikája? Sőt, először is: van-e a klasz-szicizmusnak etikája? Kik a moralistái? Egy vagy több etikáról van-e szó? Moralistái hivatásos filozófusok-e? Továbbá: mely, milyen és kiknek szóló szövegek tartoznak ide? E kérdések természetszerűleg továbbiakat szülnek, szőlőfürt mintájára, s - az értékekre és modellekre vonatkozó - normaalkotó, illetve - az egyének és az intézmények ítéletének kitett viselkedések végtelen fenomenológiáját érintő - gyakorlati kijelentések közötti mozgásokra vonatkoznak. Figyelembe kell venni ugyanakkor az etikának a többi társadalomtudománnyal, pontosabban az ökonómiával és a politikával, valamint az esztétikával való kapcsolatát is. Egy fordulattal élve: a klasszicizmus értékrendszere (van, aki azt mondaná, kulturális tipológiája) minden részletében összefügg és homogén, ideértve az etikát is, és ezek kiegészítik egymást. Ha ez így van, az etika esztétikaként működne? Ezek a kérdések első látásra túlságosan banálisnak, sőt szószaporításnak látszanak, főleg azért, mert egy meglehetősen elterjedt, szinte elcsépelt paradigma szerint valaki az újkor kezdetén (új különösen eme újító és forradalmi tényező folytán) kiszabadítja a politikát az erkölcs alól.1 De hát ez az: milyen erkölcs alól? 1 Emblematikus jelentőségű az újkor erkölcsfilozófiája kritikai és historiográfiai hatásának szinte nem létező recepciója, szemben a politikafilozófiáéval, amely az erkölcsfilozófiával egy időben született, és strukturálisan, mint utalni fogok rá, ehhez kapcsolódik az ökonómiával [ebben az értelemben: családszervezés - V É.] együtt: már maguk a bibliográfiai adatok is jelzik azt az elképesztő sikert, amely a politika születését még mindig övezi (s különösen kitalálóját, Machiavellit). Ilyen értelemben kötelező utalni legalább egy alapvető műre: Q. Skinner, Le origini cici pcnsicro politico moderno, Bologna, II Mulino, 1989 (eredeti