Az utolsó három perc [antikvár]

ElőszóAz 1960-as évek elején, amikor egyetemista voltam, élénken érdeklődtünk a Világegyetem keletkezésének kérdése iránt. Az 1920-as évekből származó, de csak az 1950-es évektől kezdve komolyan vett ősrobbanás elmélet közismert volt, de korántsem meggyőző. Bizonyos körökben még mindig sokkal népszerűbb volt az állandó állapotú Világegyetem elmélete, amely teljes mértékben kikerülte a keletkezés problémáját^ Nemsokára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, mert 1965-ben Arno Penzias és Róbert Wilson felfedezte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást. Ez egyértelmű bizonyítékot szolgáltatott a Világegyetem forró, heves és hirtelen születése mellett.A kozmológusok lázasan igyekeztek kiszámítani a felfedezés következményeit. Milyen forró lehetett a Világegyetem az ősrobbanás után egymillió évvel? Egy évvel? Egy másodperccel? Milyen fizikai folyamatok játszódhattak le az ősi tűzgömbben? Létezhet-e az ott uralkodó szélsőséges fizikai körülményeknek valamilyen hatása, amelynek a maradványait még ma is megfigyelhetjük?Jól emlékszem arra a kozmológiai előadássorozatra, amelynek 1968-ban hallgatója voltam. A professzor így fejezte be előadását, amelyben a mikrohullámú háttérsugárzás felfedezésének fényében foglalta össze az ősrobbanás elméletet. Egyes elméleti-szakemberek számot adnak a Világegyetem kémiai összetételéről, annak alapján, hogy milyen magreakciók mehettek végbe az ősrobbanást követő első három percben", mondta mosolyogva. Az előadóteremben harsány nevetés tört ki. Képtelenségnek tűnt, hogy bárki is megpróbálkozzék a létezésének első perceiben lévő Világegyetem fizikai állapotának7. Nf-V'iij'(".!'I I!' I, . I 1im'vM'',1 '.<> .m'--. '