Bölcselettörténet [antikvár]

Részlet:ELSŐ RÉSZ AZ ÓKOR FILOZÓFIÁJA1. fejezetAZ INDIAI ÉS A KÍNAI BÖLCSELET 1. India bölcsessége1.A bölcselet legrégibb emlékeit az Indus és a Gangesz vidékén letelepedett hinduknál találjuk. Az emberi szellem ott meglehetősen szabadon követhette elmélkedő hajlamait, mert a föld kevés munkát igénylő termékenysége, az égövi viszonyok csekély változása, a kasztrendszerrel maradandóan meghatározottnak látott társadalmi szervezet mellett a külső tevékenységhez nem sok ösztönzést kapott. A hindu gondolkodó a valóság lényegét az önmagába térés, az élményszerű öntapasztalat révén igyekszik megközelíteni. Az értelemnek a látásszerű, intuitív ismerethez viszonyítva alárendelt jelentőséget tulajdonít. Úgy gondolja, hogy annak csak az érzéki tapasztalat rendezésénél és haszna bizonyításánál látható, de a lényeg megmaradásánál nem. A látnók" a hindu gondolkodás tiszteletben tartott őse és mintaképe.Az önszemléletben fölfogott valóság szellemi természetű. Ezért azt az idealista meggyőződést gyökerezteti meg, hogy a valóság lényegében egy és szellemi létű. A szellemi élet szintjéről a természet, a földi élet árnyszerű látszatlétnek tűnik; a lélek idegen vándornak érzi magát benne. A tudás értelme és célja abban van, hogy a léleknek az Abszolútum, a tiszta szellemiség örökkévaló világába való visszatérésében segítségére legyen. Ilyen valóságszemlélet mellett a filozófiának az a rendeltetése, hogy rávezessen az érzéki kötöttségtől felszabadító tudásra, megjelölje az ennek megfelelő magatartás módját. Ezért az ind filozófia elsősorban metafizikai és etikai irányú; az ismeretelméleti kérdéseket kevesebb figyelemben részesíti.2.a) A hindu bölcselet kezdetei a Védák (a tudás" könyvei) értelmezéséhez fűződnek. A mestereknek tanítványaikkal folytatott bizalmas beszélgetései, az upanisadok, a mindenegység gondolatát fejtik ki. Az abszolút létnek, Brahman-nak és az emberi léleknek, az Átman-nak, azonosulnia kell, s így mindennek a lényege: a tat tuam asi" - ez vagy te". Ez az egyelvű (monista) világszemlélet jeligéje. Az upanisadok említik először az erkölcsi szentesítést a lélekvándorlás formájában. Az ember további sorsát cselekedetei (karma) határozzák meg. Mindaddig kénytelen valamilyen élőlény formájában visszatérni a földi életbe, míg csak meg nem tapasztalja az Abszolútummal való azonosságát; így megszűnik alany és tárgy szembenállása, különbözősége.h) A hinduk háborúit megéneklő Bhagavad-gíta (a magasztos ének") a személyes Isten (Visnu) létét hirdeti, és a kötelesség önzetlen teljesítését sürgeti. -Buddha (Kr. e. 563^83) gondolkodását az aszkézis szigora jellemzi. Szerinte az emberi élet egésze tele van szenvedéssel. Maradandó (szubsztanciális) lét nincs; csak a folytonos levés, a létesülés, a feltétel-szerűen egymásra következő kapcsolatok folytonossága van (aktualizmus). A szenvedés15