Filozófiai Figyelő 1980/3-4 [antikvár]

TANULMÁNYHermann IstvánBELSŐ HARC: AVANTGARD VAGY HAGYOMÁNYAmennyiben valaki Lukács korai fejlődését akarja jellemezni, szükségképpen belebotlik a következő problémákba: (1) Lukács egész ifjúkorának egyik vezető gondolata az, hogy csupán az ujitás, mégpedig az Ady-tipusu ujitás lehet esztétikailag termékeny. Ennek jegyében üdvözli például a magyar fauveokat (Nyolcak csoport) s ennek jegyében keresi mindenütt az Ady Endrének megfelelő ujitó szellemet. (?) Ugyanakkor Lukács hihetetlen erővel kötődik a hagyományhoz. Ez mindenek előtt a Goethe által megteremtett utak helyeslését és aktualitását jelenti nála. Vonatkozik ez a nevelési regényre is, melynek utolsó nagy képviselőjét, Gottfried Kellert Lukács, elveivel összhangban, igen mélyen tiszteli és azt kutatja: lehetséges-e nevelési regény a saját korában? Ez a kettősség mutatkozik meg abban is, ahogyan a modern drámát felfogta, s ugyanez a kettősség csapódik le abban, ahogy tanulmányaiban egyfelől Kierkegaard-problémák, másfelől pedig Theodor Storui. vagy Thomas Mann Királyi fenségének méltatása jelenik meg.Ez a rendkivül érdekes filozófiai és világnézeti ellent-mondás-sorozat persze elsősorban az esztétikai területen jelenik meg. De ami esztétikai területen megjelenik, az a benső gondolkodói ut reális kérdése, amelyet ugy fogalmazhatunk: feszültség a tradició és az avantgard gondolkodás között. Más szóval Lukács saját korának talán legmélyebb avantgard gondolkodói közé tartozik, de ugyanakkor egyike azoknak, akik a legmélyebben hagyománytisztelők is. Számára az uj nem a régi felszámolása, hanem a régi tendenciák analóg életrekeltése egy uj társadalmi talajon. Nála érvényesül az a kanti gondolat, mely szerint az esztétikában nem az utánzás (sőt, Kantnál majruolás) a feladat, hanem a követés. A követés olymódon,