Filozófiai Figyelő 1984/2. [antikvár]

Rózsahegyi Edit AZ ELMÉLETALKOTÁS MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKBAN* 1. AZ ELMÉLET ÁLTALÁNOS FOGALMA. A MARXI TOTALITÁS-ELV TUDOMÁNYMÓDSZERTANI VONATKOZÁSAI A társadalomtudományi módszerek egyéb aspektusainak tárgyalása során végig nagy hangsúly esett empíria és elmélet csak relatíve szétválasztható egységére a kutatási folyamatban. Jelen összefüggésben most azt mondhatjuk, hogy a tudományos megismerés bizonyos értelemben minden fázisában és minden szintjén „elméletalkotás", amennyiben ugyanis mindig a valóság gondolati feldolgozását célozza. Ebben a tág értelemben véve tulajdonképpen már a legegyszerűbb leíró állítás is el-méletjellegű, hiszen a konkrét megfigyelési élményt általános fogalmak összefüggéseibe emeli, és mint ilyen, semmiféle megfigyelési tapasztalattal közvetlenül nem igazolható.^ De nemcsak erről van szó. Azzal a ma már közhelynek számító tétellel, mely szerint „tiszta" tények nincsenek, általában ennél többre utalnak. Arra, hogy a puszta tudományos tények, adatok, leírások valójában igen gyakran a megfigyelések (vagy például a történeti forrásanyagok) olyan szelelctív interpretációi, amelyek a szó szorosabb értelmében vett elméletek keretében kidolgozott fogalmi sémákból és feltevésekből, illetőleg az ezek kritikai felülvizsgálása során napfényre került problémákból indulnak ki, és mint ilyenek, eleve elméletorientáltak. Ebben a szorosabb értelemben tudományos elméleten már nem egyszerűen a tárgy gondolati megragadását kell érteni, hanem törvényszerűségeket kifejező tételeknek olyan többé vagy kevésbé átfogó koherens rendszerét, amellyel képesek vagyunk a kutatási tárgyban megragadott objektumterület folyamatait és összefüggéseit megmagyarázni és prognosztizálni. Az empirikus tudományok elméleteinek alapvető funkciója a fenti definíció szerint a magyarázat (illetve a prognózis). Az elméletépítés központi eljárásegysége ennek megfelelően magyarázó erejű hipotézisek kidolgozása és ellenőrzése. A tételek hipotézisjellege az elmélet valóságra vonatkozását hivatott kifejezni. Az, hogy a tudomány törvényszerűségeket (strukturális invarianciákat, funkcionális szabályszerűségeket stb.) kifejező univerzális tételek megalkotására, vagyis az általánosságra törekszik, nem öncél: az elméleti tételek végső soron az empirikus valóság alaku- * Ez a tanulmány annak az MTA Filozófiai Intézetében készült kollektív munkának a része, amelynek bevezetését és első fejezetét folyóiratunk már közölte. Vö. Kelemen János—Hársing László: /I társadalomtudományok tárgya és módszere. In: Filozófiai Figyelő 1983. I—2. szám, 8—32. 1.