Kereszténység és zsidóság Európában és nálunk [antikvár]

Polgár vagy értelmiségi Az egyenlőség jelszavát a polgár hirdette meg, azzal azonban mindmáig adós maradt, hogy a meghirdetett jelszót megnyugtató módon realizálja. Pedig a jogi-politikai, anyagi-szociális emancipáció sikere bizonyítja, jószándékban, őszinte törekvésben nincs hiány, a polgár valóban kész mindenkit magához emelni, mindenki számára magával egyenlő jogokat, lehetőségeket biztosítani. Az egyenlőség körüli bonyodalmak másból, abból származnak, hogy a mindenkit egyenlősítő, mindenkit a maga polgári szintjére hozó, a maga polgári szempontjait, létformáját abszolutizáló egykori "harmadik rend" egy bizonyos ponton tűi a saját fölemelkedéséhez vezető utat torlaszolja el, saját magát nem képes teljes mértékben emancipálni. Arról van szó, hogy az emancipációs folyamatot bekoronázni hivatott, a lét egyetemes szempontját individuálisan megközelíthetővé tevő eszmei-kulturális emancipáció az egyenlőség jelszavának polgári értelmezésén túlmutat, s ezért annak kezdeményezése meghaladja a polgár lehetőségét. Egyfelől az arisztokratikus-értelmiségi pozícióról kezdeményezett eszmei-kulturális emancipáció elégtelennek mutatja a polgári szempontot egyetemesnek föl tüntető egyenlőségfölfogást, másfelől mégis egyenlőségről, az emberi lehetőségek egyenlőségéről, szabad érvényesítéséről beszélhetünk, amennyiben ezen emancipáció révén individuális döntése alapján bárki bármikor értelmiségi szerepkört vállalhat, a kultúra teljesértékű művelőjévé válhat. A jelenlegi abszurd helyzetben viszont, amely az eszmei-kulturális tényező érvényét vitatja, vagy egyenesen tagadja, a magunk részéről a polgári egyenlőségfogalom elégtelenségének, a polgári korszak dekadenciájának, egy kétévszázados fejlődési folyamat lezárulásának bizonyítékát látjuk. Az emancipáció fogalmának ilyen, ontikus-kultúrtörténeti értelmezése a keresztény-zsidó együttélés kérdését új megvilágításba helyezi. Ezen együttélés nehézségeinek, fogyatékosságainak okát nem a jogi-politikai, anyagi-szociális egyenlőség érvényesítésének következetlenségével, hanem azzal magyarázzuk, hogy gondolkodásunk mai polgári rendjén belül szükségszerűen elmarad zsidóság és kereszténység egymástól különböző, de egymást kiegészítő, egymást igénylő sajátos kultúrtörténeti nézőpontjának tudatosítása, ezen nézőpontok viszonyának világos belátása, értelmezése. Ugyanis nincs az a még annyira differenciált, a méltányosság- ra a lehető legteljesebben törekvő jogi, politikai, gazdasági stb. technika, amelynek erőfeszítései végül is ne minősülnének szánalmas tüneti kezelésnek, amikor a keresztény hagyományokra visszamenő, de hagyományait nem igazán ápoló, a gondolkodás polgári rendjén belül azt kellőmódon kezelni nem tudó s ezért óhatatlanul nemkívánatos, torz, ideologikus képződményeket produkáló európai társadalmakban egy, az eredeti kultúraalapításban részt nem vevő, de sem a keresztény kultúrával szembeni eredeti tartózkodását többé nem vállaló, sem a