Krisztus istensége [antikvár]

Amit mi hirdetünk, az a valódi katholikus, azaz általános emberi tan; nem egyes embernek a bölcsessége, hanem az általános igazság, mely az évezredek fejlődésében minden religión és filozófián keresztül derengett és ezen világosság nyilvánulása felé tört. Ez minden ember titkos óhaja; ez az a titok, mely minden szív és szellem mélyében rejtőzik. Ezen igazság tehát nem szorul külső jelekre és csodákra, mert minden ember saját benseje tanúságot teszen róla. Aki elfogadja, önmagát ismeri meg és önmagát emeli fel. Aki elveti, az saját maga felett mondja ki az erkölcsileg kárhoztató Ítéletet. És ti hivők, akik még a régi hiten őszintén csüggtök, ne ijedjetek meg, ha ugy fog látszani nektek, mintha mi hallatlan dolgokat hirdetnénk! Mert csak az ősrégi igazságot hirdetjük, mely egyúttal örökké uj és örökké ifjú marad, és amit ti időbeli képek és mesék alakjában láttatok, azt mi örök igazságok alakjában tárjuk fel. A bimbó alakja nagyon különbözik a rózsa alakjától és mégis, nem mutat a rózsa semmit, mi már a bimbóba nem lett volna adva. De ami ebben el volt rejtve és igy titok volt, itt tárja fel belső gazdagságát a nagyvilágban és illatával betölti a világot. Csakis ilykép váltjuk be Krisztus szavát, amidőn mondá: "Amit tinektek a sötétségben (képek és hasonlatok rejtélyében) mondottam, hirdessétek azt a nap világában". Régi hitünk mesevilága immár letűnt. Rózsás felhőkhöz hasonlóan eltakarták képei az igazság napfényét, mely egyúttal azokon keresztül csillogott. De oly világban, melyben örök törvények uralkodnak, nincs tér ilyen gyermekies csodaálmok számára, sem a mennyben, sem a földön. De ez a világnézet is, mely az egész világot holt gépezetnek tekinti, a természetelvüség, melynek világossága a filozófia csillagait elhomályosítani látszott, csakis Lucifernek, a hajnali csillagnak jéghideg világossága, mely közvetlen megelőzi a napot s virradatkor eltűnik.