Magyar Filozófiai Szemle 2015/1. [antikvár]

Monadológia Gottfried Wilhelm Leibniz Monado !ágiaként ismert írása egy a filozófiatörténet számos nagy hatású műve közül. Egyedülálló ugyanakkor abból a szempontból, hogy a tömör és fegyelmezett előadás, amely mintegy kézen fogva vezeti az olvasót, végül ezoterikusán megközelíthetetlen világba kalauzol, s tantaloszi csábításoknak tesz ki bennünket. A mű szerteágazó utalásai ugyanis oly módon kínálnak belépési pontot a leibnizi filozófiába, hogy a megértés reményében azonnal tovább is vezetnek nemcsak a leibnizi filozófia páratlanul gazdag belső világa, de keletkezésének szellemi és kulturális összefüggésrendszere felé is. E mű tehát alapos kommentárt igényel. S e tény a Monadológia esetében biztosan nem külsődleges elvárás a mű tartalmához képest, hiszen amiként a monász, amelynek „nincsenek ablakai", az általa tükrözött világ, illetve a többi monász közösségére utal, úgy a leibnizi filozófia kompakt bemutatása is azoknak a szempontoknak, műveknek és filozófiáknak a sokaságához utal tovább, amelyek a maguk módján mind hozzájárultak az eló're megállapított harmónia rendszeréhez. A mű olvasása által megkövetelt kommentárok e háromszáz éves hagyománya folytatódott azon a keletkezés tricentenáriumára rendezett konferencián, amelyre 2014 őszén került sor az ELTE Filozófia Intézetének szervezésében. A jelen lapszám tematikus része az itt elhangzott előadások anyagából közöl válogatást. A nyitószöveg, Boros Gábor Leibniz és a Monadológia című tanulmánya, bevezető jellegű írás, amely a címben szereplő mű keletkezésének körülményeit, a gondolatmenet főbb pontjait, valamint a Descartes és Schelling közötti filozófia történetében elfoglalt helyét tárgyalja. A szerző kiindulópontja a részek és a mo-nászok közötti megkülönböztetés. Amíg a testek osztással keletkező részei fizikai természetűek, addig az oszthatatlan egységként jellemzett monászok metafizikai értelemben képezik az előbbiek létezésének az alapját. A monászok percepciók végtelen sokasága által belsőleg tagolt létezők, amelyek a szerző szerint „más, magasabb explikációs rendhez tartoznak, mint a(z alkat)részek", hiszen az utóbbiak divíziója során soha nem juthatunk el az egyszerűig. Boros Gábor tanulmánya e megkülönböztetés nyomán a monászok különböző létszintjeit veszi sorra