Művészet és természet [antikvár]

Részlet a könyvből: A művészet alkotásai és az aesthetikai élvezet. I. Milyen legyen a művészet elmélete, s milyen ne legyen. Akárhány afrikai vagy amerikai vad néptörzs nem ismeri az ekét; a kézidobot, sípot pedig' ismeri és tánczot is jár a síp-, dobszóra. A görögök még nem tudtak írni, mikor Homeros énekelni kezdett. Kenyerük még kenyér se volt, mikor már olyan énekeseik voltak, a kik meg tudták őket ríkatni nevettetni; az volt nekik a lelki eledelük. Az ember a művészetek megteremtésével széles e világon sehol sem várta be az ipar tökéletesedését, annyira szükségét érezte e fényűzésnek. De hát: miféle igényét elégítette ki általuk? Mi hasznukat veheti? Mit ér velük? Az utilitarismus hívei úgy gondolkoznak, ha nem is merik mindenkor kimondani, hogy a művészet nem való semmire; az asketák s a puritánok meg épen a lelki üdvösségre veszedelmes időtöltésnek mondották őket nem egyszer. Plátó, a kiben művészi lélek lakott, a költőt «könnyű, szárnyas és szent lénynek» nevezte el, «a kit megszenteltek az istenek»; de azért, mikor eszményi állama szervezéséhez fogott, száműzte belőle Homerost, mint a közerkölcsiség megmételyezőjét.