Napfényes életfilozófia [antikvár]

Részlet: A legenda szerint Buddha, Konfucius, Lao-ce együtt ültek egy eceteskancsó mellett, amely a földi életet jelképezte. Mind a három bemártotta az ujját, hogy megízlelje - mi van benne? Konfucius, a realista mindjárt így szólt: ez savanyú!... Buddha, a maga pesszimizmusával keserűnek találta. Lao-ce szintén megízlelte. Aztán így szólt: - ez édes! Ő volt az életművész. Ismeretes a két béka meséje, amelyik belesett a tejescsuporba. Az egyik reménytelenül feladta a harcot és belefulladt, a másik addig rugdalózott, amíg a tejet vajjá köpülte maga alatt és annak tetejére ült. Ez is életművész volt. Ma, amikor az élet karácsonyfájára egyre töredezettebb díszeket aggatunk abból a kincsleletből, amely tavalyról maradt, mikor hiába van több villanyrezsó, több termofor, több összkomfort az életben, amikor nincs benne több napfény, a legnagyobb életművészetre van szükség, hogy ezt a korszakot is oly szépen éljük végig, amilyen szépen csak lehet. Az ember sokkal nagyobb lehet és kell is hogy legyen, mint az a kis élet, amit leél. Ruganyos szívre van ma szükség, hiszen nem a bajok törik össze a szívet, mint inkább a félelem, hogy a bajokat nem tudjuk elviselni.