Szabálytalan utakon [antikvár]

PROLÓGUS A prológus latinul azt jelenti „megvilágosító előszó". Önmagam meg-világosítása okán, azon töprengtem, miután felmerült, hogy a fiaim, Chris és Dominik írja könyvemhez az előszót -, hogy ha én írnám az előszót a fiaim szemszögéből, vajon mit is írhatnék? Nos, valami ilyesmi kezdett megfogalmazódni bennem: Ha valaki elképzelné, hogy nem lehet túl könnyű és egyszerű valakinek a fiának lenni, akinek nem semmi a fiának lenni - mondjuk például egy kalózkapitánynak, oroszlánszelídítőnek, stb. (csak fantázia kérdése) - az gondolja át még egyszer. Ha az apád egy személyiségfejlesztő tréner, egy zenmester-féle fazon cowboyos allűrökkel és egy rocker múlttal, az nem biztos, hogy a legalkalmasabb alany az ideális gyermekkor megteremtésére. És mégis Én nagyon sok mindenben apám abszolút ellentéte vagyok. (Hál Istennek, nem mindenben.) Talán nem bántam volna, ha egy kicsit olyan is lett volna, mint amilyen apa én vagyok. De hát ahogy én látom, és ahogy a fiaim látják, az két különböző tolmácsolása a dolgoknak. Az én szemszögemből nézve ők részei az én világomnak. Az ő szemszögükből nézve én vagyok része az ő világuknak. Talán emlékszik a Kedves Olvasó arra, amikor a tanárnő kérdéseket tesz fel az osztálynak, és Mórickának mindenről ugyanaz jut az eszébe Nos, egy filozófusnak talán megbocsátható, ha neki is mindenről „ugyanaz" jut az eszébe. Mármint hogy a saját filozófiai álláspontja a világ dolgait illetően, így hát remélem nem lesz nagyon meglepő, ha a filozófiai és kritikai „betétek" váratlanul keveredni látszanak az életrajzi témákkal. Vagy fordítva. ígérem, hogy a véleményem kifejezésében nem fogom magam mérsékelni. Ha tehát Kedves Olvasóm, olyasmire akadsz, ami esetleg fölborzolja a kedélyed, kérlek jusson eszedbe, hogy e könyvben részemről semmi nem egy személyes ügy, a te világnézetedet illetően.