Szocializmus, nacionalizmus [antikvár]

Amikor az emberiség a világmozgató erők sodrába kerül s az ellentétek a nemzetek, osztályok és világnézeti csoportok között úgy kieléződnek, mint ma, mindig akadnak jóakaratú, avagy egyszerűen csak gyáva emberek, akik az ellentéteket egyeztetni szeretnék. Hálátlan feladat és a legtöbbször hiábavaló erőlködés, mert hiszen az ellentétek a valóságban keletkeznek s szavakkal és jószándékkal nem szüntethetők meg. Én azonban nem azért utasítom vissza a közvetítő vagy ítélőbíró szerepét, mert ez hálátlan feladat, nem is álszerénységből, mintha nem érezném hivatottnak magamat erre a szerepre, hanem azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy az igazság nem a középen van, mint a fáradt emberek hiszik, hanem túl mindkettőn a szintézisben, amely nem két ellentét kiegyezése 50%-ra, hanem az ellentétpár egyikének megsemmisülése és feloldódása a másikban, ami által egy harmadik keletkezik, amelyben az előbbiek is benne vannak, de már más alakban és más sorrendben. Világosan szólva azt keresem itt s azt próbálom bizonyítani, hogy a szocializmus és nacionalizmus nem ellentétek mint eszmék, mert a történelmi valóság szülte mind a kettőt, csak sorrendi zűrzavar van körülöttük. És azt keresem, hogyha ez így van, akkor nem is kell megsemmisítenünk egymást, ellenben igazi megvalósításuk előfeltétele az, hogy azok az osztályok vagy bármilyen társadalmi csoportok, amelyek ezeket az eszméket kisajátították, maguk semmisüljenek meg és oldódjanak fel egy magasabb egységben, a kollektív, osztálynélküli társadalomban, amikor aztán majd az eszmék körüli sorrendi zűrzavar és az eszmék meghamisítása is magától megszűnik. Balmazújváros, 1939. február Veres Péter