Támasz és talpkő [antikvár]

Keserű idézetsorral kezdtem, keserű, de igaz szavakkal: ..."Nincsen más reménység, csak a rég elfelejtett Isten. Nincsen is már állam, s nincsen biztonság. Nincs ereje, nincs értéke sem a szónak, nincs támaszul szolgáló norma, és nincs erkölcs. Nincs emberi tekintély és becsület többé, nincs értékrend... Nincs igazságszolgáltatás, csak cinikus kazuisztika... Nincs sajtó, csak... hazugságfolyam, s nincs nemzet, csak éjjel-nappal átmosott agyú, kába élőlénytörmelék, melyből kilúgozták az emberi méltóságot. Nincs haza többé, csak lakóhely... Bárkivel bármi megtörténhetik, de Istenhez mégsem fordul: elhitte, hogy nincs. Ha egy nép, egy egész Istenhez fordulna, minden átalakulna." Milyen tehetetlenül áll az ember - egy ország? - a nagy erkölcsi kérdőjelek előtt! De vajon mindenki erkölcsi hulla ebben a hazában? Nem. Vannak erkölcsi nullák is, akikből még lehet erkölcsi pozitív szám. És vannak kivételek, vannak erkölcsös emberek. Higgyék el, sok-sok ilyen kivétel van! De hogyan lehet kivétel az ember, hogyan lehet az árral szemben úszni, anélkül, hogy megfulladnánk? Mégsem törvényszerű a rosszat választani? Melyek azok a titkos törvények, amelyeket egyesek felismernek, megismernek, s engedelmeskedvén nekik, a jót választják, mások pedig nemcsak hogy nem ismerik, de megvetik, kinevetik, hivalkodva lábbal tiporják a törvényeket is, meg azokat is, akik e normák testet öltői? Taníthatók-e ezek a belső törvények?