Bővebb ismertető
A Hungaricumnak számító magyar tudományos diákköri mozgalom - hiszen ilyen típusú és ilyen széles merítésű egyetemi-főiskolai mozgalom létrejöttéről más országok esetében nincs tudomásunk - az 1950/51-es tanévtől, olykor a politika befolyásolási szándékaitól is zaklatottan, de autonóm egyetemi mozgalomként, a tehetséggondozás fő, és leghatékonyabb formájaként bontakozott ki hazánkban. Az önképzést, elitképzést, tudósképzést szolgáló mozgalom a szuggesztív tudós egyéniségek, karizmatikus mesterek és az újat kereső fiatal hallgatók egymásra találásának terméke. A kiemelkedő tudósok és oktatók körül kialakult serkentő, őszinte légkör ösztönző ereje, a felfedezés, a saját eredmények örömét nyújtja a fiatal kutatóknak a mesterekkel való nyitott, demokratikus, kölcsönösen ható kapcsolat keretébe. A rendszerváltást követően a tudományos diákköri mozgalmat az előző rendszer termékeként szemlélő kulturális kormányzat érdektelenségét deklarálta a kérdésben, nehéz pillanatokat teremtve ezzel, a tudós társaságok, az akadémikusok és az egyetemek bölcsessége azonban megvédte a tehetséggondozásnak ezt a tömegmozgalmát. Az utóbbi években, miközben a kultúrpolitika örvendetesen programokat és intézményeket hívott életre a tehetséggondozás új formáinak megteremtéséért, az országos diákköri mozgalom helyzete sajnálatosan nehezebbé vált, szervezete, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) autonómiája korlátozódott. Ennek következtében nem egyszerű a két évenként sorra kerülő konferenciák anyagi feltételeit előteremteni.