Történet és kultúra [antikvár]

A kultúrfilozófia megszületését és programjának kialakulását majdnem két évezred távolsága választja el a történetfilozófiáétól. A történetfilozófia jellemző módon akkor bukkan fel először szent Ágostonnál, amikor úgy látszik, hogy egyáltalán minden történetnek vége van, vagy legalább is széltében az a meggyőződés járja, hogy az emberi nem Istentől elrendelt útjának olyan fordulójához érkezett, ahonnan már történetének befejezésére nyílik kilátás. A történetfilozófia az utolsó ítélet várakozásában született meg. S a kultúrfilozófia? Nem fölöttébb jellemző-e erre nézve is, hogy témája akkor merül fel először Rousseau-nál és a romantikusoknál, majd Hegelnél, amikor az ember kezdi úgy érezni, hogy kultúráját szervezetileg nem bírja már elviselni többé és ezért előbb eszméjében, utóbb valóságában is belefog a rombolásába? Problematikája pedig akkor ölt rendszeresebb alakot, kiváltképpen a századunk huszas éveiben meginduló újhegeliánus mozgalomban, amikor a háborútól és a forradalmaktól letarolt emberi lélek végkép elveszti hitét a kultúrában és a barbárság árnyaitól való rettegés súlyos lidércnyomásként nehezedik rá. Nem éppen Hegel mondta-e ki a jellemző igét, hogy Minerva madara csak alkonyat idején kezdi meg röptét? A kultúrfilozófia első nagyszabású alkotásai valóban éppen annak az új világháborúnak előestéjén jelennek meg, amely egészen közel hozta nekünk ezeket a fenyegető árnyakat.