Tűnődés a hiúságok hiábavalóságáról [antikvár]

83 éve Isten gyermekeként, aztán 76 éven keresztül tudatosan megélve ezt, oly sokféle élmény, indítás, elhatározás, tapasztalat, szellemi vágy és érzelmi érintettség gyülemlett fel bennem. (Hogy is mondjam: szívemben, agyamban, tudatomban, énemben, szellememben, vagy lelkemben?) „Pedig csak egy a szükséges" (Lk 10, 42). így eljött számomra a leegyszerűsödés, letisztulás vágyának ideje. Rádöbbentem, hogy ennek egyeden módja, ha őszintén, kertelés nélkül „kiírom" magamból mindazt, ami zavart okoz számomra. Hát erről van szó, ebben a könyvben. Ezért bocsánatot kell kérnem, ha ezáltal, az olvasóra „ruháznám át" zavarodottságomat. De talán egy kicsit el lehetne mélyedni még azokban a gondolatokban is, melyekkel nehéznek tűnik egyetérteni, vagy amelyek furcsaságuk vagy szokatlanságuk miatt visszatetszést keltenek. Hátha kinek-kinek saját gondolatai is leegyszerűsödnének. - A zsoltáros pedig könyörög és figyelmeztet: „Ne vess el engem öregségem idején, ha erőm hanyatlik, ne hagyj el engem!" „Ha öregkorra és késő vénségre jutok, ne hagyj akkor se magamra, Istenem, hadd hirdessem karod erejét minden eljövendő nemzedéknek!" (Zsolt 70, 9 és 18). (A zsoltárok számozása a papi breviáriumot követi) „Életkorunk mindössze hetven év, jó erőben lehet tán nyolcvan is. De javarészt még az is baj és törődés; bizony, hamar elszáll, és mi elmegyünk." „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket" (Zsolt 89,10 és 12). „Hiába keltek hajnal előtt, s feküsztök későn, hiába esztek verejtékes kenyeret: Pihentében is megáldja az Úr, akit szeret" (Zsolt 126, 3).