A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának közleményei 1956/1-4. [antikvár]

WEIL EMIL 1897—1954 Egy esztendeje múlt, hogy Budapesten magasvérnyomás-betegség következtében kifejlődött érelmeszesedés hosszas betegség után sírbadöntötte fFeil Emilt. Ez évforduló alkalmával az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet székházában emlékünnepélyt tartottak, amelyen leleplezték emléktábláját. TFeil Emil falusi orvos fia volt. Dombegyházán, 1897-ben született. Sokszor mesélte, hogy gyerekkorában apja őt gyakran magával szokta vinni, ha beteget látogatott. Szegény vidék lévén, korán ismerte meg a falusi zsellérek nyomorát és ez biztosan egész életére szóló, maradandó benyomást keltvén, döntően befolyásolhatta későbbi életét. Iskolái elvégzése után megszerezte az orvosi diplomát és a röntgenológiai szakmát választotta. Eleinte Bársony Tivadar mellett a Zsidókorház röntgenosztályán dolgozott, később a csepeh kórháznak lett röntgenfőorvosa, ahol a gyári munkássággal került közeli érintkezésbe. Korán felismerte tehát a parasztság és a munkásság elhanyagolt szociális, gazdasági és politikai helyzetét és elhatározta, hogy életét annak fogja szentelni, hogy a dolgozó osztályoknak kivívja jogait. Ebben a fasizmus elleni küzdelemben vált kommunistává és okossága, bátorsága őt mihamar a hasonló beállítottságú orvosok egyik központi egyéniségévé tették. 1936-ban elfogták és 10 évi börtönre ítélték. A fogházban orvosi működést fejtett ki, de ennél sokkal többet nyújtott a bebörtönzött politikai foglyoknak : vigaszt, világnézeti oktatást és bátorítást. A börtönből 1944-ben szabadult és Budapest környékén illegalitásba vonult. Igazi közéleti tevékenységét a nyilvánosság előtt a második világháború után kezdte meg. A háború után Magyarország egészségügye romokban hevert : 50 000 kórházi ágyból csupán 26 000 maradt meg. De, az anyagi pusztuláson felül szörnyű volt az a lelki rombolás is, amit a fasiszta rendszer és a háború okoztak. Weil jól látta mindkettőt és tudta, hogy az újjáépítésnek mindkét vonalon meg kell indulnia. Fáradhatatlan tevékenységével már az első napokban megindította a munkát. Megalakította az orvosok szakszervezetét és az Egészségügyi Tanácsot. Kiépítette a tömborvosi intézményt ps a fokozatosan mindenünnen előszállingózó lelkes orvosokkal együtt nagy része volt abban, hogy a rombadőlt Magyarországon súlyosabb járványok nem fejlődtek ki. Tudta azonban, hogy a tudomány ápolása és fejlesztése nélkül az egészségügyi munka nem kielégítő : mihamar megalapította a tudományos szakcsoportokat, amelyek eleinte fűtetlen, ablaküveg nélküli helyiségekben üléseztek, elindította az Orvosok Lapját, majd az Orvosi Hetilapot és megszervezte az egészségügyi könyvkiadást is. Az elméletnek és a gyakorlatnak elválaszthatatlansága és egyenlő fontossága egyik vezérelve volt, amelynek jelentőségét minduntalan hangoztatta. Erőteljesen propagálta a szovjet orvostudomány és egészségügy eredményeinek és rendszerének megismerését és alkalmazását a magyar orvostudományban. Hirdetője volt a pavlovi tanoknak és ő szorgalmazta azt, hogy neves szovjet szakembereket hívjanak segítségül a magyar egészségügy újjászervezéséhez. Szívén feküdt az orvosok szakmai továbbképzése és ennek intézményessé tételére rendszert dolgozott ki, jól látta, hogy akármilyen előrehaladást ért is el a magyar orvos-