Bővebb ismertető
Női szemle
,,Hogy nem vettem ezt észre? Ott volt az orrom előtt, mégsem láttam!" - Gyakran halljuk így bosszankodni ismerőseinket, miután végre megkönnyebbülten megragadják szemüvegüket vagy más elveszített munkaeszközüket. Ritkább, de kiváltságosabb pillanatokban a tudományos kutatások terén is hasonló szavak kísérik egy-egy új eredmény megszületését. Személyes utunkon tett önismereti felismeréseink örömét is meg-megzavarja némi mérgelődés: miért tartott ilyen sokáig, míg erre rájöttem? A késlekedés oka sok esetben több mint meglepő: nem az volt a baj, hogy túl keveset tudtam, hanem inkább az, hogy túl sokat véltem tudni! ,,Itt biztos nincs". ,,Ez lehetetlen".
Azért lettem író, mert gyerekként – és őszintén szólva azóta is –, szerettem kicsit elutazni. Nem messzire. Csak olyan helyekre, ahol lehet saját sárkányom, dumálhatok tündérekkel és koboldokkal, vagy lógathatom a lábam a világ fölé egy puha felhőről.
Most a gyermekeimnek is nap mint nap ezt próbálom megmutatni: hogy nem csak ez az egy világ lehet az övék, hanem még sok másik is – izgalmasabb, kalandosabb, és sokszor igazságosabb –, ha kinyitnak egy könyvet.
A Balatoni csempészek ilyen utazásokra hív. Azoknak a gyerekeknek szól, akik még észreveszik, ha valami furcsa történik a víz alatt, vagy ha egy gazdátlan árnyék mozdul a parton. Akik nem továbbsétálnak, hanem megállnak, és ha kell, elindulnak egy csempészhajón a nagy kalandra. Mert szerintem a gyerekek értenek a legeslegjobban a titkokhoz.