Adoremus 2004. január [antikvár]

AMIT A MISÉRE VALÓ BEVONULÁSRÓL TUDNI KELL Amikor elérkezik a mise kezdetének időpontja, az elöl lévő ministráns meghúzza a fali csengőt, vagy a kis harangot. A bevonulás megkezdődik. A hívek felállnak a templomban, a menet pedig a helyi szokásoknak megfelelően hosszabb vagy rövidebb úton vonul az oltárhoz. A vonulással is már kifejeződik az ünnep jelentősége. Az egyházüldözések korában nem volt megoldható a bevonulási körmenet. Amikor a 4. századtól kezdődően már lehetséges volt a külső ünnepélyesség, ez is bekerült a liturgia használatába. Rómában jelentős szerepet töltött be az ún. stációs körmenet, amikor a hívek az egyik templomban gyülekeztek, és körmenetben vonultak a mise helyére. Ma már csak egyetlen ilyen körmenet van Rómában, amikor a pápa a papsággal együtt körmenetben vonul a bencések Aventinuson álló templomából a Szent Szabina bazilikába, ahol hamvazószerdán a hamu megáldása, a hamvazás és a szentmise történik. Ha ünnepélyes bevonulást tartanak, a menet élén a turifer halad, kezében a füstölővel és a tömjéntartóval. Mögötte halad a két gyertyavivő, kezükben a gyertyával, és közöttük egy ministráns viszi a keresztet. Utána következnek a ministránsok, esetleg diakónus az evangéliumos könyvvel. A menet végén halad a miséző pap vagy püspök. Ha püspököt kísérnek a templomba, akkor a püspök atya kezében pásztorbotjával és fején a püspöksüveggel vonul. A bevonulási menet akkor szép, ha a résztvevők egymásra figyelve vonulnak. Amikor az oltárhoz érnek a megfelelő tiszteletadást végzik. Ha az Oltáriszentséget ott őrzik, akkor térdhajtás, ha másutt, akkor meghajlás után mindenki elfoglalja a helyét. A pap vagy a püspök az oltárhoz lép, és megcsókolja. A tiszteletadás annak a Krisztusnak szól, aki az újszövetség főpapja, a kereszten bemutatta áldozatát, hogy az emberiséget megváltsa. Az oltáron pedig jelenvalóvá lesz az ő egyetlen, örökérvényű áldozata a kenyér és a bor színe alatt. Ezt az áldozatot ő maga pa- ADOREMUS 3