Adoremus 2004. július [antikvár]

AMIT AZ IGELITURGIA ÜNNEPLÉSÉRŐL TUDNI KELL A mise bevezető részének záradékaként a könyörgés (kollekta) hangzik el, amelynek végén a hívek „Ámen"-t felelnek. Ezután kezdődik az igeliturgia. Ekkor leül az egész közösség, csak a felolvasó megy az olvasó állványhoz. Az elmúlt hónapban már említést tettünk az első századok gyakorlatáról. Fontos volt számukra, hogy az eukarisztia ünneplése előtt - kifejezve szoros összetartozásukat - az igeliturgiával készülnek. Idéztük Szent Jusztínuszt, az Apostoli Konstitúció-kat, de említhetjük Szent Ágostont is ebben a témában. O csak annyit ír: „hallgatjuk az apostolt, a zsoltárt, és az evangéliumot is". Minden bizonnyal a szentírási szakaszok olvasása nemcsak a misében történt, hanem más alkalmak is lehettek, valószínűleg a „Matutinum", az olvasmányos imaóra. A felolvasók személyére nagyon odafigyeltek. Szent Ciprián (+258) beszél ugyan a felolvasó „szenteléséről", de ez nem jelent szentségi jelleget. Inkább megbízásnak mondhatjuk. Az 5. század végéről származó Régi Egyházi Törvény c. irat leírja, hogy a felolvasónak a püspök átnyújtotta a kódexet, amelyből olvasnia kell. Valószínűleg keleten ez minden szentírási könyvre vonatkozott. A nyugati egyház már nagyon korán különbséget tett a felolvasók között. Szent Jusztínusztól tudjuk, hogy a felolvasónak a püspök odanyújtotta a könyvet azért, mert nincs felszentelve. A 10. századból származó liturgikus kódex őriz egy lektorokat avató áldást. Az evangélium olvasását, illetve éneklését kizárólag a diakónus végezhette. Gyorsan kialakul az igeliturgia egyes szereplőinek a rendje is. így: az evangéliumot a diakónus, az olvasmányokat a szubdiakónus (nem szentségi fokozat, a lektor helyett; a II. Vatikáni Zsinat után megszűnt) és az olvasmányközi énekeket két kántor énekelte. adoremus 3