Adoremus 2004. november [antikvár]

Részlet: AMIT A HITVALLÁSRÓL TUDNI KELL Története és formálódása A hitvallás (symbolum) a keresztény hitigazságok rövid foglalata. A szó eredetileg összevetést, összefoglalást, de jelet, titkos ismertetőjelet is jelent. Több hitvallást különböztetünk meg, amelyek közül csak kettőt használunk a mise mai liturgiájában. Ezek: az apostoli hitvallás (valószínűleg az apostoli korból); a nicea-konstantinápolyi hitvallás [e két zsinat (325, 381) fogalmazta meg a Krisztusra, mint Isten Fiára és a Szentlélekre vonatkozó záradékokat az ariánusokkal szemben; ünnepélyes kihirdetésére csak a kalkedoni zsinaton (451) került sor]. Az Ata-náz-féle hitvallás a Szentháromság és a megtestesülés dogmáját tanítja, amelyet 451 után ismeretlen szerző állított össze (ma nincs liturgikus használatban). Később is különböző bővítések kerültek a hitvallásba, de ezeket csak speciális alkalmakkor használjuk. Eredetileg a hitvallásoknak az volt a céljuk, hogy a katekume-nek a keresztség előtt vallják meg hitüket. A misébe először Timóteus pátriárka (f517) vezette be, és rövid időn belül a keleti egyházakban elterjedt. A helye azonban az eukarisztikus ima előtt volt, hogy előkészületként az üdvösség történetét a hívő közösség felidézze magában. Nyugaton először egy spanyol nemzeti zsinaton (589) jelent meg. Átkerült Írországba (Stowe misekönyv tanúsítja) és Alkuinus révén Angliába (Yorkba). 800 körül szokásba jött az aacheni császári palota kápolnájában imádkozni, innen pedig elteijedt az egész karoling királyságban. Amikor 1014. február 14-én sor került II. Henrik császár koronázására Rómában, kifogásolta, hogy a koronázási misében nem volt Credo annak ellenére, hogy Németországban ez már szokásban van. A rómaiak azt válaszolták, hogy azért nincs szükségük a hitvallás végzésére, mert semmiféle eretnekség sem mocskolta be a római egyházat. Ennek ellenére rövidesen bekerült a mise liturgiájába és VIII. Benedek pápa (1012-1024) az egész egyház használatára elrendelte.